Válás Berlusconi módra

Az évszázad válásáról cikkezik az olasz sajtó, amióta Veronica Lario (eredeti nevén Miriam Raffaella Bartolini) bejelentette, 29 év után elválik miniszterelnök férjétől, Silvio Berlusconitól.

Veronica az ANSA hírügynökségen keresztül jelezte, hogy betelt a pohár. Nem vette jó néven azt, hogy férje pártjának európai választási listáján a Berlusconi-tévék (azóta más jelöltre cserélt) táncosnőcskéi szerepeltek, az utolsó csepp azonban a 18 éves Noemi Letizia volt, az a Nápoly külvárosában élő lány, akit születésnapi buliján Berlusconi személyesen köszöntött fel.

Berlusconi bocsánatot is kérhetett volna, mint 2007-ben tette (az egy évvel később kormányába beválasztott táncosnő, Mara Carfagnának való udvarlása miatt), a vezeklés azonban most elmaradt. Sőt a kormányközeli Libero napilap címoldalán megjelentek a színésznőből lett Berlusconi-feleség egykori aktfotói a kormánypárt honlapját elárasztó csípős megjegyzésekkel együtt.

- Szó sincs kiskorú lányokkal való kapcsolatról - nyilatkozta Berlusconi. - A volt szocialista kormányfő, Bettino Craxi sofőrének a lánya, ezért köszöntöttem fel - mondta, ezt azonban Craxi fia cáfolta. Egy régi barátomnak a lánya - pontosított Berlusconi, de az olasz sajtó hiába világította át Noemi apjának az életét, viszonyt egyedül a kormányfő és a most nagykorúvá lett lány között talált.

A válás háttere még tisztázásra vár: nem tudni, hogy az 53 éves Veronica miért most akar elválni húsz évvel idősebb férjétől. Berlusconi úgy fogalmazott, az ellenzék manipulálta a feleségét. Az sem kizárt, hogy a Berlusconi-vagyon felosztása áll a háttérben. A minimum tízmilliárd euróra becsült vállalkozói birodalom 63 százaléka, nem számolva a család tulajdonában levő számtalan nagy értékű ingatlant, a mai napig Berlusconi kezében van. A maradékot öt gyereke között osztotta fel.

"Miért nem háborodik fel az olasz politika a császár erkölcstelenségén?"- kérdezte Veronica, de teljes a hallgatás az ellenzék soraiban is; senki sem meri elhajítani az első követ: a Berlusconi kezében levő bulvárlapok csak a főnök intésére várnak, és máris publikálják a bal- és jobbközép összes félrelépését. Fotó egyelőre Noemi születésnapjáról sincs: a bulin részt vevő fiatalok mobiltelefonját Berlusconi stábja elkobozta, az általuk készített képekből pedig még Noemi sem kapott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.