Nálunk is égnek majd az erdők

A tűzvészek lényegesen nagyobb mértékben járulnak hozzá a globális felmelegedéshez, mint azt eddig gondolták. Az Arizonai Egyetem vizsgálata szerint az erdőtüzek felelősek az ember okozta felmelegedés mintegy egyötödéért. Ha erdők lángolnak, nemcsak üvegházhatású szén-dioxid keletkezik. A tűz hűsítő hatással is bír, például a közben keletkező aeroszolok révén, amelyek elhomályosítják a légkört: ennek következtében viszont kevesebb napenergia jut el az alsóbb légrétegekbe.

A kutatók számítása szerint összességében mégis a melegítő hatás érvényesül. A Science című amerikai szaklapban megjelent írásukban szorgalmazzák, hogy a tudományos világ még pontosabban tanulmányozza ezeket a hatásokat.

Tűzoltók repülőről próbálják elfojtani a hatalmas lángokat Kalifornia erdői fölött
Tűzoltók repülőről próbálják elfojtani a hatalmas lángokat Kalifornia erdői fölött

A vizsgálat résztvevői úgy becsülik, hogy az erdőtüzekre visszavezethető szén-dioxid-mennyiség a fele a fosszilis tüzelőanyagok elégetése során keletkezett kibocsátásnak. Véleményük szerint az erdőtüzek okolhatók az ipari forradalom óta bekövetkezett felmelegedés akár tizenkilenc százalékáért. A kutatók egy veszélyes, és eddig nem végiggondolt visszacsatolásra is felhívták a figyelmet.

- Az éghajlatváltozás miatt egyre több tűz keletkezik. A tüzek maguk is fokozzák a felmelegedést, ami még több tüzet idéz elő - hangsúlyozza Thomas Swetnam, az Arizonai Egyetem munkatársa. Ráadásul az éghajlat és a melegedése nyomán egyre kisebb az esély a leégett erdőterületek növényborításának regenerálódására: az erdőtüzek nyomán sivatagi és félsivatagi zónák keletkeznek, immár Dél-Európában és Észak-Amerika déli részén is.

A felmelegedés és a tüzek gyakorisága közötti összefüggés egyébként évek óta ismert. Az ENSZ Kormányközi Éghajlatváltozási Bizottságának legfrissebb jelentésében például a fokozott tűzveszély az éghajlatváltozás azon következményei között szerepelt, amelyek igen nagy valószínűséggel bekövetkeznek. A közelmúltban látott napvilágot a nagy erdőtüzeket megjósoló nemzetközi előrejelzés - eszerint Közép-Európa lesz az egyik legfőbb kockázati zóna. (H. M.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.