A Dél-Indiáról szóló DVD úgy visz körbe a kontinensnyi ország déli részén, hogy a hagyományos idegenforgalmi látnivalók mellett a konyhára, az ételekre összpontosít, de olyan módon, ahogyan azt a néhány napos turistaútra ideérkező idegen aligha tudja megvalósítani.

Mumbaijal indít, az ottani különös emberek, a hivatalnokoknak a feleségük által délelőtt főzött ebédet szállító ételfutárok világába tekinthetünk be. Verhetetlenül olcsón, havi öt dollárért (valamivel több mint ezer forintért) kínálják szolgálataikat. Felvillan a képeken Mumbai mesés, félhold alakú tengerparti sétánya, a turistakikötő, mögötte a pompás, indiai stílusban épült Taj Mahal Szálloda (a közelmúlt tragikus iszlamista terrortámadásának egyik helyszíne), a város közepén a nyilvános krikettpályák, alkalmi csapataikkal.

Innen Hyderabadba, a nem mozlim India egyik iszlám szigetére visz utunk. (Indiában minden -abad végű városnév az iszlám múltat, a nizámok világát idézi fel.) Ez a város az egyik legnépszerűbb indiai étel, a biryani (baszmati rizses, fűszeres bárány-, kecske- vagy csirkehúsos étel), amelyet a mesterszakács az orrunk előtt készít el, bemutatva a pác (kurkuma, fokhagyma, papayakrém, kardamom) készítését, majd a hatalmas réztepsit, amelynek az oldalát-tetejét kovásszal szigeteli légmentesen, hogy az ízek a hatalmas kőtömbbel lenyomott fedél alatt összeérjenek. Felséges étel, mindenkinek ajánlható, nem nagyon csípős. Bangalore-ban a papadum, az indiai napon szárított kenyér (íze leginkább a chipsére hasonlít) útját követhetjük, ami egyben szociológiai séta is, mert a papadamot szegényebb családokban az asszonyok készítik, majd eladják egy szövetkezetszerű értékesítő szervezetnek. Padma kisasszony elkalauzol a Mawali vendéglőbe, hogy megnézhessük a masala, a pasztaszerű fűszerkeverék útját. Majd egy piacra vetődünk el, ahol Európában nagyrészt ismeretlen zöldségekkel ismerkedünk, meghallva azok gyógyhatását is, némelyek vércukor-stabilizálók (mint a keserűtök).

Cochin az indiai háromszögkontinens alsó csücskében egy roppant sokszínű város, tükrözve az arab, kínai, majd később, fél évezreddel ezelőtt az európai (portugál, holland, brit) kereskedők, tengeri emberek, gyarmatosítók kultúráját, akiket a fűszerek világa vonzott ide.

És a film lezárásaként az Udupiban lévő hatalmas Krisna-templomba visz utunk, ahol hatszázan dolgoznak a világhírű konyhán, amely naponta tízezer zarándoknak ad ingyen, a tányérként szolgáló, földre terített banánlevéldarabokon többfogásos ebédet.

A hivatalnokoknak futárok viszik az otthon készített ebédet