Vassal trágyázták a tengert

A német Sarkcsillag nevű kutatóhajóról öntöttek vasszulfátot az Atlanti-óceán déli részén egy 300 négyzetkilométeres területre, hogy fokozzák a növényi plankton fejlődését. A feltevések szerint a robbanásszerű szaporodás csökkentené a levegő szén-dioxid-tartalmát: a fotoszintézis szén-dioxid-felvétellel jár. A növényi plankton valóban elszaporodott. De - és erre nem számítottak a kutatók - az algákat gyorsan felfalták a különféle állati planktonok.

A Lohafex nevű kísérletről egyébként még Németországban is vitatkoztak. A környezetvédelmi minisztérium a kísérlet leállítását kérte mondván, a kísérlet ellenkezik a biodiverzitásról szóló ENSZ-konvencióval. Az expedíció vezetői azzal védekeztek, hogy a bevasazott tengerrész sokkal kisebb, mint egy-egy jéghegy olvadásakor keletkező vízfolt, amely szintén sok vasszulfátot tartalmaz.

A német-indiai csoport vezetője, Victor Smetacek szerint az ötlet jó volt, csak éppen nem érték el a kívánt hatást. "Nem akartunk mást tenni, mint hogy visszajuttassuk a szén-dioxidot oda, ahonnan származik. A kőolaj egy része ugyanis a tengerfenékre lesüllyedt, elpusztult algákból származik."

A kísérlet bírálói szerint az algák elszaporodását a vas mellett más tényezők is befolyásolják. Sokkal jobban járnánk, ha nem a következmények kivédésére koncentrálnánk, hanem a kiváltó okot kezelnénk hatékonyan. Kenneth Coale kaliforniai kutató úgy látja, a kulcskérdés annak megértése, hogy a különböző ökoszisztémák életét milyen tényezők miként befolyásolják. A vassal való trágyázás túl szimpla megoldás. Ennek ellenére egy társaság most azt tervezi, hogy 40 ezer négyzetkilométeres óceáni területet szór be vassal.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.