Idegenvezetőnk egy hasára kényes ifjú hölgy, aki japán körútját a lenyűgöző tokiói halpiacon kezdi. Az óriáshalak aukciója szinte jobb, mint egy képárverés a Christie's-nél: 450-féle hal közül választhatunk, nem beszélve a vödrökben fickándozó apró rákokról vagy a kéttenyérnyi nagyságú étikagylókról. A japánok kebelezik be a világ halfogyasztásának egyharmadát, de nem mindegy, hogy hogyan: az itteniek szerint az egészség és a hosszú élet titka a kis mennyiség és a kiváló minőség. Érdemes megnézni, mit is értenek ezen.

Az első étel természetesen a szusi, aminek az elkészítése nem tűnik ördöngösségnek: a filmből megtudhatjuk, hogy miként kápráztathatjuk el mi is a vendégeinket (feltéve, ha be tudjuk szerezni az alapanyagokat). De ez csupán bevezetés a japán konyhába: hallottak már a ramenről, a metélttésztás sertés- vagy csirkeléről? Nos, ez a legnépszerűbb japán gyorsétel, ami a második világháború után terjedt el, amikor alig lehetett húshoz jutni. Idegenvezetőnk ezt egy jokohamai ramenmúzeumban szürcsöli, hiszen arrafelé még a levesnek is van múzeuma. De bőven nyújt látnivalót a tokiói Seibu áruház élelmiszerosztálya, ahol a különféle szárított moszatoktól a rizsből sajtolt ecetekig és a szárított halpelyhekig (amit tengeri szalonnának neveznek) minden megtalálható.

A Tokiótól délre fekvő matsusakai farm állattenyésztői művészi szintre fejlesztették a marhatartást. Az állatok élete maga a gyönyör: sörrel itatják és azzal is masszírozzák őket, így a húsuk elképzelhetetlenül omlós lesz. Különleges csemegének számít, fél kiló ötszáz dollárt kóstál.

A japán hagyományok központja Kyotó, a volt császári főváros, ahol teaszertartáson vehetünk részt, és felkeresünk egy 400 éves éttermet is. Nem akármilyen hely: itt ismerkedik a japán konyhával a nyugati szakácsok egy része is. Komoly tanfolyam ez: mindenki a leveseskondérnál kezdi, ahol minimum egy évet kell lehúznia. A végeredmény: sok kicsi és tökéletes kinézetű fogás.

Ennyi evés és ivás után irány a japánok szent Fuji-hegye, de persze a zarándoklat is mesés lakomával végződik. Az utcai sátrakban poliphúst ehetünk mogyoróval és pácolt gyömbérrel, édes mázzal bevont tintahalakat (teriyaki), vagy "maradékokból" készített japán omlettet, esetleg grillcsirkét szójaszósszal. De akár otthon is megpróbálkozhatunk a tempurával, a panírozott zöldségekkel, viszont semmiképpen ne tegyük ezt a fuguval, mert az életünkkel játszhatunk. Hogy miért, többek között az is kiderül a DVD-ből. (I. E.)