Már az oviban erőszakosak a fiúk

Amint "öregszenek", egyre erőszakosabbakká válnak az óvodás fiúk - derült ki egy vizsgálatból. A lányok viszont gyakrabban fakadnak sírva.

Minél idősebbek, annál gyakrabban reagálnak agresszióval az őket frusztráló helyzetekben az óvodás fiúk - derült ki egy vizsgálatból. A kutatók (Zsolnai Anikó, Kasik László és Lesznyák Márta) szegedi óvodákban 119 gyerek viselkedését vizsgálták kérdőívek, illetve bábokkal bemutatott szituációk segítségével, majd ugyanezen módszerrel követték az első vizsgálatban részt vevő 29, kiscsoportos gyermek viselkedésének változását óvodai éveik alatt.

Óvoda
Óvoda

A gyermekekkel az óvónők bábok segítségével különböző szituációkat játszottak el: az óvónő és a gyermek is egy-egy bábbal vett részt a játékban. Például az óvónő bábja egy kisautóval játszott, de amikor a gyermek bábja is játszani szeretett volna vele, nem engedte.

Kiscsoportos korban a gyerekek ilyen helyzetekben gyakran kértek segítséget például az óvónőtől. Az életkor előrehaladtával azonban a segítségkérés gyakorisága csökkent, az agresszív fellépésé viszont jelentősen nőtt, jellemzően a fiúk körében. Vagyis a gyerekek odacsaptak a bábuval a másiknak, a kislányok pedig a fiúkhoz képest minden életkorban erőteljesebben fejezték ki érzelmeiket, például látványosan elszomorodtak.

Zsolnai Anikó, a Szegedi Tudományegyetem Neveléstudományi Intézetének docense, a kutatás vezetője azt mondja: a segítségkérés gyakoriságának csökkenése valószínűleg életkori sajátosság, a gyermekek egyre inkább megtanulják kezelni a helyzeteket. A fiúknál megfigyelt agressziónövekedés viszont főként társadalmi hatások következménye.

- Ezt a viselkedésformát a fiúk esetében másképp értékelik a családban, mint a lányoknál. Vannak olyan családok, ahol a fiúk verekedésével, durva beszédével szemben elnézőbbek a szülők. És sajnos van olyan gyermek is, aki otthon azt látja, hogy csak az agresszió, a verés vezet "eredményre" - mondja Zsolnai Anikó.

A kutatás során a társak számára kellemetlen helyzetekben mutatott viselkedést is vizsgálták. "Mit csinálsz, ha a társad elesik, és sírni kezd?" - kérdésre kellett például válaszolniuk az óvodásoknak. Ilyen szituációkban az életkor előrehaladtával egyre csökken a segítségnyújtási kedv aránya, igaz, a nagycsoportban a kiscsoporthoz képest már jóval gyakrabban kérnek segítséget az óvónőtől a bajbajutott számára. Vagyis a gyerekek már az óvodai évek alatt másképpen reagálnak saját és társaik problémáira.

- Ugyanakkor 3-7 éves korban, vagyis éppen az óvodás korban a szociális fejlődés nagyon erőteljes - hangsúlyozza a szakember. - Ekkor tanulják a gyerekek a különböző viselkedésformákat, például az agreszszív, illetve a proszociális (az egyén és a mások javát is szolgáló) viselkedést, illetve azt, hogy melyiket mikor célravezető alkalmazni - magyarázza a kutató. Zsolnai Anikó szerint az óvónők sokat tehetnek azért, hogy a pozitív viselkedésformák megerősödjenek, a negatívak pedig háttérbe szoruljanak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.