Az igazán kifinomult ízléssel bírók azonban nem dőltek be a komáromi hóbortnak: és továbbra is a főváros legelegánsabb szállodáiban - az InterContinentalban, a Gellért-ben -, illetve a Gundel étteremben rendezett divatbemutatókon tájékozódtak a legújabb módi felől. Ott vizslatták, mit visel a kecses léptű sztármanöken: Fekete Klári, Csató Mari, Patz Dóri, a lengyel származású Sztenya és a többiek. Szemlézték a kék-fehér, lila és türkiz színben készült, kockás, térdig szoknyát, a sátorvonalú, lefele bővülő kabátkát, szűk pulóvert.

Noha a szocialista ipar minden elképzelhető trükköt bevetett a nők lenyűgözésének érdekében - a Fővárosi Kézműipari Vállalat újításának köszönhetően már a vegytisztítást is állta a textilre applikált habszivacs -, ebben a szezonban még ez sem tudta teljesen megvigasztalni a modelleket.
A Magyar Divatintézet ugyanis kitalálta, hogy a képen látható "gyorstalpalók" helyett írassa rendes iskolába manökenjeit az őket foglalkoztató Magyar Hirdető. Kézenfekvő választásnak bizonyult a Balettintézet három hónapos képzése. A könynyed mozgású gazellákat némileg megzavarta a tananyag: az oktatók feszes balerinává próbálták faragni tanítványaikat.

A legvidámabb barakk divatvilágának első és egyetlen "szakképzése" eleinte mindenképp sokkolta a profi modelleket, hisz már rég kitanulták a szakmát a francia újhullámos filmekből. Profi módon jártak, sminkeltek, fésülködtek, Brigitte Bardot után szabadon. A balettiskolai kalandból azonban annyi előny mindenképp származott, hogy a papírt lobogtató szépségek azonnal hozzájutottak a bérelszámolás miatt is fontos működési engedélyhez. És nem kellett többet olyan furcsa hivatalos státusban leledzeniük, mint vasalónő, miközben nyelveket beszéltek, a legelegánsabb szalonok, mint a Rotschild, a Magyar Divatintézet és az Okisz Labor darabjait viselték, és járták a világot.

A lányok persze a "balettkorszak" után továbbra is éppen annyi, napi nyolcdolláros "kiküldetési" díjat kaptak, mint a kíséretükben utazó öltöztetőnők, de a modellkedés presztízse mindenért kárpótolt. Ahogy Lukács György állította: "a legrosszabb szocializmus is jobb volt, mint a legjobb kapitalizmus". És valóban, februárban Perédi Ferencnénél, Grábócon érett a citrom, egy körúti üzlet elől becsületkassa-alapon lehetett elvenni a narancsot, a Szovjetunióban pedig lila nyírfákra bukkantak. Ráadásul a kisz-es fiatalok is döntöttek: legújabb egyenruhájukat acélkék színben és zseb nélkül óhajtják. Kizárólag Pauline Jones asszonynak nem volt túl vidám ez a február: az egykori rabszolganő ekkor hunyt el Miamiban. 110 évesen.

Az írás és a kép a nol.hu Kultúra rovatában vasárnaponként megjelenő Képmentő-sorozat egy darabja. A szerzők a Népszabadság gazdag fotóarchívumából válogatnak.

Gyorstalpaló