Az éhhalál nem fáj
Az elmúlt három napban a bíróság szakértőket és tanúkat - szomszédokat, védőnőket, pedagógusokat, orvost, szociális ügyintézőt - hallgatott meg.
A vád szerint a szülők nem gondoskodtak gyerekeik testi és szellemi fejlődéséről, nem járatták őket iskolába, óvodába. A családi pótlékot, amely az önkormányzattól kapott segéllyel együtt havonta 136 ezer forint volt, elitták, szerencsejátékra költötték. Az apa ittasan többször megverte a gyerekeit és anyjukat is. Leggyakrabban a 11 éves Lacikát bántalmazta, aki emiatt többször tyúkólakban aludt, majd maga kérte állami gondozásba vételét.
A legkisebb gyermek, Miklós, 2100 gramm súllyal született. Hat hónapos koráig, amíg ingyen kapott tápszert, ha lassan is, de fejlődött, 10 hónapos korára valamivel több mint ötkilós volt. Három hónap múlva, halála napján, már csak 4000 gramm volt a súlya. Az orvos szakértő szerint a kisfiú halálát megelőzően egy-két hónapig éhezett, anyagcseréje az utolsó tíz napban kezdett felborulni. Az ügyész azon kérdésére, hogy fájdalommal jár-e az éhhalál, a szakértő azt felelte: az éhhalál fájdalmatlan haldoklás.
A tanúvallomásokból kiderült: Miklóssal nem jártak tanácsadásra. A gyereket látogató védőnő - elmondása szerint - nem vette észre, hogy a gyerek kórosan sovány. Bírói kérdésre válaszolva úgy nyilatkozott: meztelenül nem látta a gyereket, mert szerinte ha a szülő magától nem vetkőzteti le a csecsemőt, ő ezt nem kérheti. A pedagógusok vallomásából az a kép körvonalazódott, hogy a gyerekek átlagosak voltak, semmi nem utalt a tragédiára. A környéken lakók azt mondták: sokszor ők adtak nekik enni.
Miklós halála után testvéreit állami gondozásba vették, a nagyobbak nevelőintézetben, a négy legkisebb nevelőszülőknél él. Nevelőszüleik szerint a kislányoknak leginkább az tetszett új otthonukban, hogy saját ágyuk van, tiszta ruhát és ennivalót kapnak.
A tárgyalás áprilisban folytatódik.