Kegyetlenkedő diákok

Megrázó felvételt töltöttek fel az egyik ismert internetes videomegosztó portálra a hét végén: két középiskolás fiatalember pofoz, köpköd és rugdal egy náluk valamivel fiatalabb fiút egy vasútállomás várótermében. A még januárban történteket egy lány rögzítette mobiltelefonnal. A felvétel szerint egy, a váróterem padján megrettenve, szótlanul ülő fiúval üvöltözik két idősebb srác, többször pofon vágták, leköpték, rugdosták. A fiúnak - a felvételt készítő lány javaslatára - le kellett térdelnie a földre, s támadóinak a cipőtalpát kellett nyalnia. A támadók mintegy öt percen át bántalmazták áldozatukat, majd kirugdosták a helyiségből.

A felvételből nem derült ki, hogy az pontosan hol készült, de a nyomozók megállapították: a zalaegerszegi vasútállomáson történt a bántalmazás. A városi rendőrkapitányság - noha erről nem adott tájékoztatást - már szombaton vizsgálatot indított csoportos garázdaság és könnyű testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a felvételt készítő felnőtt korú lány és a két ütlegelő fiatalkorú fiú ellen.

A rendőrség tegnapi közleménye szerint a két fiatal megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy felnőtt társuk megbízására megalázott, többször megütött, megrúgott egy fiút. Információink szerint a rendőrség már tegnap reggel kihallgatta a lányt és az erőszakoskodó fiúkat, akik a zalaegerszegi Széchenyi István Szakközépiskolában tanulnak. Emlékezetes: ez az az intézmény, amelynek gólyaavató ünnepségén az egyik tanárnő sztriptíztáncot mutatott be.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.