Ütős reklámok kellenek

A budapesti Ruttkai Éva Színházban adták át a Ringier Népszabadság Award 2008 díjait. Az elismeréseket a tavalyi év legkiemelkedőbb kreatív reklámjai és készítőik kapták a szakmai zsűritől, szakmai közönség előtt, dobpergésben.

A Ringier kiadó és a Népszabadság által felkért független zsűri (Fazekas Ildikó elnök, Babarczy Eszter, Gulyás János, Novák Péter, Sas István, Szabó Ákos) az idén harmadik alkalommal választotta ki a két vállalat médiafelületein megjelent hirdetések közül a legkreatívabb és leghatékonyabb alkotásokat. Kovács Tibor, a Népszabadság elnök-vezérigazgatója szerint a hatékonyság és a kreativitás összefüggő fogalmak a reklámszakmában. Ha egy cég költ a kommunikációjára, tegye azt jól, hogy a lehető legnagyobb hasznot hozza megjelenéseivel, és tegye ötletesen, hogy szórakoztassa is a közönségét.

Az év kreatív megjelenése 2008 díjat a Volvo XC70 piacbevezető kampánya érdemelte ki a Népszabadság hasábjain megjelent reklámjával. Sztárcsevity Andrea marketingigazgató elmondta, hogy a Mindshare médiaügynökség magyar leányvállalatának ötlete nyomán készült a díjazott hirdetés, és referenciaanyag lett a globális hálózat ügynökségei számára: több országban is ez alapján készítettek különleges megjelenéseket a márkához.

A legjobb sajtóhirdetés az Unilever marketingcsapatáé lett a babához köthető papa-hirdetéssel, ami ezek szerint a leghatékonyabban vonta magára a Képes Sport és a Nemzeti Sport olvasóinak figyelmét. Mindkét cégnek a Laboratory Ideas kreatív ügynökség készítette a reklámokat.

Az év sajtókampánya a Mastercardé lett (kreatív ügynökség: McCann Erickson), stílusban azonos, de az adott lapot olvasók érdeklődéséhez igazítva rajzolt X-Border-hirdetéseivel.

Az idei díjkiosztó újdonságaként átadták a tavalyi év online megjelenéséért járó díjat is, ami a UPC-hez vándorolt az olimpiai HD-közvetítések internetes beharangozásáért (kreatív ügynökség: Forward Digital Works).

Mihók Attila, a Ringier ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az online kategória bevezetésével az alapvetően nyomtatott birodalmakként számon tartott Ringier kiadó és a Népszabadság Zrt. közösen emelte ki saját internetes megjelenéseik fontosságát is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.