Bűnszervezetek zsebében kutatnak

Önálló egységet állít fel a Nemzeti Nyomozó Iroda a bűncselekményekből származó vagyonok felkutatására. Az új szervezet feladata lesz a kapcsolattartás más országok hatóságaival, s így reményeik szerint a jövőben már a nálunk elkövetett bűncselekmények külföldre menekített milliárdjait is sikerül visszaszerezni.

Tavaly 4,8 milliárd forintot foglalt le a bűncselekmények károsultjainak javára a bűnszervezetektől és a fehérgalléros bűnözőktől a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). Ezen felül milliárdokra tehető öszszeg az, amit az NNI-től kapott információk alapján az APEH és a megyei rendőr-főkapitányságok "szereztek vissza".

Petőfi Attila dandártábornok, az NNI igazgatója a szervezet évértékelő értekezletét követően újságírók előtt hangsúlyozta, hogy ma már nem elég elfogni a bűncselekmények elkövetőit. Fel kell kutatni a bűncselekménnyel szerzett vagyont, és azt biztosítani kell a bíróság döntéséig. Csak így lehet megrendíteni a bűnszervezetek pénzügyi alapjait.

A tábornok e téren sikeresnek tartja az NNI-t. Tavaly a statisztikák szerint 408 ezer bűncselekmény történt Magyarországon, amelyek elkövetői nagyjából 167 milliárd forint kárt okoztak. Ebből 19,5 milliárdot szerzett vissza a rendőrség. Összehasonlításképp: csak az NNI gazdaságvédelmi főosztályán vizsgált 476 kiemelt ügyet vizsgáltak tavaly, amelyekben 38,5 milliárd forint forgott kockán. Ebből 3,8 milliárdot sikerült biztosítani az eljárások jogerős befejezéséig. A rendőrség által országosan lefoglalt pénz ötödére tehát az NNI tette rá a kezét.

Petőfi Attila szerint bőven van mit tenni annak érdekében, hogy még kevésbé érje meg "leülni azt a pár évet", amit a bíróság kiszab, hiszen a szabadulásáig megvárja a mások nevére iratott autó, villa, bankbetét. Ezért az NNI heteken belül létrehoz egy új alegységet a bűncselekményekből származó illegális vagyonok felkutatására és lefoglalására. Az egység feladata lesz a kapcsolattartás más országok rendőrségeivel, így reményeik szerint a későbbiekben az eddigieknél nagyobb eséllyel próbálkozhatnak majd az itthon elkövetett bűncselekmények külföldre menekített milliárdjainak visszaszerzésével.

Kitérő választ adott a tábornok arra a kérdésre, hogy vajon hány bűnszervezet tevékenykedik ma Magyarországon. "Nem sétálok be ebbe a csapdába, hogy aztán a következő kérdés az legyen: ha már tudjuk, hányan vannak, miért nem számoljuk fel valamenynyit" - mondta. Egyébként az elmúlt öt évben 12 esetben ítéltek el vádlottakat egyebek mellett bűnszervezet létrehozásáért, irányításáért, valamint bűnszervezet tagjaként elkövetett különféle bűncselekményekért.

Jelenleg az NNI hét-kilenc bűnszervezetet tart megfigyelés alatt - ennyi azért kiderült. Ezek között vannak hagyományos szervezetek, amelyek még a '90-es évek elején alakultak meg, s időnként eltűntek, vezetőt cseréltek, újraszerveződtek, így élték túl a 90-es évek közepén lezajlott maffiaháborúkat, s kerülték el (eddig), hogy a rendőrség felszámolja őket, és vannak köztük "speciális" bűnszervezetek is. Előbbiek mindennel foglalkoznak, a lányfuttatástól, a védelmi zsaroláson keresztül a drog- és fegyverkereskedelemig. A speciális bűnszervezetek ellenben csak egy-két "szakterületre" koncentrálnak.

A drogkereskedelemről szólva Petőfi azt mondta: a Nyugat-Európát heroinnal ellátó úgynevezett balkáni úton még ma is jobbára csak tranzit-heroint szállítanak a bűnszervezetek. Nem tekintenek minket célországnak. Nem úgy az Észak- és Nyugat-Európából szintetikus kábítószereket, valamint a Dél-Amerikából kokaint szállító bűnszervezetek. Különösen az amúgy grammonként 15-18 ezer forintba kerülő kokainkínálat nőtt az elmúlt években. Csak az NNI 2008-ban 44 kilónyit foglalt le ebből a drogból öszszességében 561 millió forint értékben.

Nem elég elfogni a tettest - el kell venni a bűncselekményből származó vagyont is
Nem elég elfogni a tettest - el kell venni a bűncselekményből származó vagyont is
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.