Hány rendőr volt a Patriótában?

Hivatalosan meg nem erősített értesüléseink szerint a Cozma-gyilkosság idején több rendőr és egy bírónő is szórakozott a Patriótában. A rendőröket már kihallgatták, bár egyes források szerint korántsem valamennyiüket, a bírónőt azonban, úgy tudjuk, még nem. Minderről a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn nyilatkozik.

A Veszprémi Városi Bíróság szombaton előzetes letartóztatásba helyezte Raffael Sándort és Németh Győzőt - ezzel a Cozma-gyilkosság mind az öt eddig megnevezett gyanúsítottja előzetesbe került. Arról egyelőre ellentmondásos hírek láttak napvilágot, hogy a rendőrség tervezi-e újabb gyanúsítottak megnevezését. Hivatalosan senkit nem köröznek.

Váradi Piroska, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árulta el, hogy mivel gyanúsítják a szombaton letartóztatott két férfit.

A korábban letartóztatott Sztojka Ivánról és P. Gáborról ügyvédeik közlése alapján tudható, hogy Sztojkát társtettesként elkövetett emberöléssel, életveszélyt okozó testi sértéssel, P.-t bűnsegédként elkövetett emberölés kísérletével gyanúsították meg.

Ellentmondásos értesülésekhez jutott a Népszabadság arról, hogy a Cozma-gyilkosság időpontjában voltak-e rendőrök a Patrióta nevű szórakozóhelyen, s ha igen, hányan? Egyes források arról számoltak be, hogy több szolgálaton kívüli rendőr, illetve egy bírónő is szórakozott ott a gyilkosság előtt és alatt. Egyesek a rendőrökről azt gyanítják, hogy kvázi biztonsági emberekként voltak jelen, de erre nincs bizonyíték.

Állítólag kevéssel a gyilkosság előtt a szolgálatban lévő járőrök is "benéztek" a Patriótába, de miután nem láttak okot az intézkedésre, az ott lévők igazoltatására, továbbálltak. A Hírszerző portál szerint, amikor az enyingi csapat megérkezett, az addig ott lévő rendőrök közül többen elmentek. Állítólag Sztojkáék egyszerűen elzavarták őket.

Lapunknak helyi források azt mondták: maradtak azonban még a helyszínen olyan - szolgálaton kívüli - rendőrök, akiket az enyingi banda tagjai nem ismertek fel. Sem ők, sem a Sztojkáék által elkergetett társaik nem tettek azonban semmit, nem hívtak erősítést.

A gyilkosság idején állítólag egy kisebb társasággal ott szórakozó bírónő pedig a hírek szerint a rendőrség felhívása ellenére máig nem jelentkezett tanúvallomásra.

Szerettük volna minderről megkérdezni Váradi Piroska rendőrségi szóvivőt. Már csak azért is, mert a bűntényt követően nagy hangsúlyt kapott az az információ, miszerint egész Veszprémben csak négy rendőr volt szolgálatban a bűntény napján. Informátoraink szerint négynél többen szórakoztak (vagy csak tartózkodtak ismeretlen minőségben) a Patriótában. Márpedig törvény kötelezi a szabadidős rendőröket, hogy szükség esetén azonnal helyezzék magukat szolgálatba.

Váradi Piroska vasárnap azt mondta: csak az Ausztriából hazahozott gyanúsítottak letartóztatásáról nyilatkozik. Az egyéb kérdésekre hétfőn válaszol.

Más rendőrségi források ugyanakkor a Népszabadságnak megerősítették, hogy a Cozma-gyilkosság ügyében eljáró nyomozók több rendőrt is kihallgattak tanúként. Arról egyelőre nincs szó, hogy bárki is vizsgálná, hány rendőr tartózkodott a Patriótában a gyilkosság idején, s hogy megtettek-e mindent, ami tőlük elvárható, vagy amit számukra a jogszabályok előírnak.

Néma, gyertyás menettel tiltakoztak vasárnap Kaposváron a Magyarországon történt erőszakos cselekmények ellen a bűncselekmények áldozatainak emléknapján. A résztvevők némán vonultak végig a mintegy fél kilométer hosszú sétáló utcán, majd a Nagyboldogasszony-székesegyház oldalfalánál lévő Szent István-dombormű előtt helyezték el a gyertyákat és a mécseseket. (MTI)

 

Öten már előzetesben vannak, de hányan voltak?
Öten már előzetesben vannak, de hányan voltak?
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.