Ne gyújtsd fel az erdőt!
A legkevesebb az volt, hogy a folyosón állandóan megállították őt a többiek, és azt firtatták: rokona-e a körözött bűnözőnek. A vele egykorú gyerekek ezen a héten többször is gúnyos megjegyzéseket tettek rá, kinevették, sőt olyan iskolatársa is akadt, aki a nagyszünetben mindenki füle hallatára gyilkosnak nevezte. Az biztos, hogy a dózsavárosi roma fiúnak már nem kell elmagyarázni, mit jelent a kollektív felelősség elve: ha még nem is érti, de már pontosan érzi.
A dózsavárosi iskolában a veszprémi kézilabdásokat ért brutális támadás - a román Marian Cozma meggyilkolása, továbbá a másik két megsebesített sportoló, a szerb Zsarko Sesum és a horvát cserekapus, Ivan Pesic - volt a legfőbb beszédtéma ezen a héten a gyerekek körében. Csakúgy, mint a többi iskolában meg a veszprémi utcákon, a buszokon, a piacon, az üzletekben, az éttermekben, az élet öszszes létező színterén. A gyilkos késelés a város szívében, a Patrióta bár előtt történt: a tetthelynél virágok, mécsesek és gyertyák százai jelezték a döbbenetet.
Kétpercnyire lakom a Patrióta lokáltól, naponta eljárok előtte, így tapasztalatból mondhatom, hogy vasárnap óta valódi zarándokhely: néha csak egy-két ember toporog lehajtott fővel a mécsesek előtt, máskor nagyobb csoportok álldogálnak idegesen, szótlanul, szemükben jól kivehető fájdalommal és tehetetlen dühvel.
A 2003-as veszprémi postásgyilkosság óta nem érte hasonló sokk a dunántúli város polgárait. Akkor is, most is idegenek dúlták fel a város békéjét: a rendőrség hivatalos álláspontja szerint hat évvel ezelőtt a később a börtöncellájában öngyilkosságot elkövető - a móri Erste Bankban történt vérengzést kitervelő - tatabányai N. László ölte meg a veszprémi postást. Most pedig a gyanú szerint enyingi bűnözők mészárolták le Marian Cozmát, illetve sebesítették meg súlyosan csapattársait, Zsarko Sesumot és Ivan Pesicet.
A bűnözők nem csupán egy ártatlan sportolóba szúrtak a pengéjükkel. Az MKB Veszprém kézilabdacsapata már hosszú ideje a bakonyi város legfőbb exportcikke, védjegye: nyugodtan kijelenthetjük, hogy napjainkban a település nevének említésére egész Európában elsőként a világszínvonalú gárda jut az emberek eszébe. Ahogy az egyik szurkoló fogalmazott a gyilkosságot követő este megtartott fáklyás megemlékezésen: ma a kézilabdacsapat az egyetlen igazi veszpremicum.
Számos jele van annak, milyen mély érzelmi szálak fűzik a helyieket a csapathoz. Az egyik legérdekesebb momentum, hogy több névváltás után is a meccseken a szurkolók még mindig "É-pí-tők! É-pí-tők!" rigmussal biztatják a kedvenceiket. Az újonnan érkező külföldi játékosoknak - akik nem értik, mit skandálnak a nézőtérről - mindig el kell magyarázni, hogy a csapatot 1977-ben Veszprémi Építők néven alapították, és a gárda a megyei bajnokságból indulva küzdötte fel magát a kilencvenes évekre európai élcsapattá.
Akik Marin Cozmát leszúrták és társait súlyosan bántalmazták, egyúttal a legféltettebb veszpremicumot gyalázták meg. Ezért mélyebb és sokkolóbb a veszprémiek fájdalma annál, mint amekkora döbbenetet egy fiatal, életerős sportoló értelmetlen halála önmagában is kiváltott volna.
A héten többször beszélgetésbe elegyedtem azokkal, akik a Patrióta lokál előtt a kegyeletüket rótták le Cozma emléke előtt. Nem meglepő, hogy az emberek nagyon különbözőképpen élték meg a tragédiát. Akadtak, akik csak elmondtak egy imát, és mentek tovább. Voltak, akik inkább informálódni jöttek, egymástól kérdezgették, hogy a másik mit tud a bűncselekményről. Találkoztam idős nénivel, aki azt mondta: többször is kijön a gyilkosság helyszínére, hogy újra és újra meggyújtsa a gyertyákat és a mécseseket, mert az eső meg a szél folyton elfújja azokat. Néhányan követelték a halálbüntetés visszaállítását, mások szitkozódtak, a tehetetlen rendőröket kárhoztatták a tragédia bekövetkeztéért, s akadtak, akik a szerintük megfékezhetetlen romabűnözésről fejtették ki véleményüket.
A merényletet követő napokban hamar kiderült, hogy sokan nem hallották meg, vagy egyszerűen elengedték a fülük mellett a város fideszes polgármesterének, Debreczenyi Jánosnak a tragédia napján kétszer is a nagy nyilvánosság előtt elhangzott szavait, amiért egyébként a többezres tömeg füttykoncerttel "jutalmazta".
Pedig a város első embere nagyon is komolyan gondolta, amit mondott: "A bűnösöket meg kell találni, szigorúan felelősségre kell vonni, de nem szabad elfelejteni, hogy a vétkesek elsősorban magyar állampolgárok, és csak másodsorban vallhatják magukat egy kisebbséghez tartozónak." Ma már látható, hogy ez a kijelentés vegyes fogadtatásra talált a városban: még politikustársai közül is többen szabadjára engedték a bennük lévő feszültséget, tehetetlen dühöt.
Vereskuti Béla fideszes önkormányzati képviselő például - aki alig néhány székkel ül csak jobbra a közgyűlésben a polgármestertől -, a városvezetőtől gyökeresen eltérő véleményével vétette magát észre. Felindultságában a következő levelet küldte Szalay Andrásnak, a szabad demokraták veszprémi frakcióvezetőjének: "Tisztelt Képviselőtársam! Marian Cozma nem tragikusan hunyt el, hanem bűnözők meggyilkolták! Hogy idáig jutottunk, az nagyban köszönhető az SZDSZ-nek, azóta, hogy Kuncze Gábor a cigánybűnözést egyenlővé tette a megélhetési bűnözéssel. Szomorú, hogy egy piarista gimnáziumban végzett diák idáig jutott. Szegény, tisztességben megöregedett édesapja forog a sírjában. Persze nem Kuncze az egyedüli kakukktojás, a ferenceseknél végzett Kóka sem különb."
A tragédia napjától távolodva azonban mintha ritkulnának a szélsőséges megnyilvánulások a városban. Az emberekben lévő feszültséget érzékelhetően csökkentette, hogy a rendőrség már a bűntett napján megnevezte a brutális tett elkövetésével gyanúsított három személyt, s kettőt közülük - a sárbogárdi Raffael Sándort, a vizsgálat szerint Cozma gyilkosát, valamint a budapesti Németh Győzőt - még aznap el is fogtak Ausztriában. Amikor e sorokat írom, a harmadik gyanúsítottat, az enyingi Sztojka Ivánt még kereste a kézre kerítésére alakult nyomozócsoport.
A jelenlegi hazai közállapotok ismeretében nem meglepő, hogy a gyanúsítottak roma származása állandó beszédtéma Veszprémben. Ugyanakkor egyre több olyan vélekedéssel is találkozni, ami nem a bűnösök származásával, bőrszínével hozza összefüggésbe a tragédiát. Egy ötven év körüli - magát ősrégi veszprémi szurkolónak valló férfi - például a Patrióta lokál előtti kegyhelynél azt fejtegette nekem: Sztojka Ivánnal és társaival nem az a gond, hogy cigányok, hanem az, hogy nekik már régóta börtönben kellene ülniük.
- Ki a felelős azért, hogy ezek az emberek bűnözőként szabadlábon élhetnek, lányokat futtathatnak, védelmi pénzt szedhetnek, rettegésben tarthatják a fél Balatont, és senki nem képes megfékezni a garázdálkodásukat? Ha normális országban élnénk, akkor ezek az alakok meg sem jelenhettek volna a Patrióta lokálban, mert régen rács mögött lennének. És akkor Marian Cozma még élne!
Az elmúlt héten a fájdalom és a gyász élesen véste rá magát a jól ismert veszprémi arcokra. Szívszorító volt látni az MKB Veszprém szép szál, bivalyerős játékosait, amint zokogtak a társuk elvesztése miatti fájdalmukban, Mocsai Lajos vezetőedző könnyes tekintetét a Veszprém Aréna előtti fáklyás megemlékezésen, vagy Hajnal Csaba klubigazgató fájdalmat tükröző, végtelen messzeséget fürkésző szemeit.
Nehéz volt szavakat találni akkor is, amikor Petre Cozma, a meggyilkolt sportoló édesapja a veszprémi polgármesteri hivatalban átvette a fiának adományozott posztumusz tiszteletbeli polgár címet. Az idősebb Cozma - aki valaha szintén kézilabdázott - a köszönetnyilvánítás mellett azt mondta: "Ne gyújtsd fel az erdőt, ne adjál tüzet az erdőnek, hanem ültess fákat, hogy egy új erdő növekedhessen. Ha a most kétéves unokám abba a korba ér, elhozom Veszprémbe, hogy ő is itt kézilabdázzon."
A megtört apa korábban felajánlotta az egyik veséjét a hátba szúrt horvát cserekapusnak, Pesicnek. Döntését így indokolta: "Aki a fiamat meg akarta védeni, annak tartozom ennyivel."
Marian Cozmát pénteken Bukarestben eltemették. A két megsérült kézilabdázó állapota javul. A sokk okozta görcs lassan oldódik. De a veszprémiek előtt ezen a vasárnapon még két komoly kihívás áll.
Az egyik valójában a kézilabdásoké: meg kell mutatniuk Veszprémnek, sőt az egész országnak, hogy - Mocsai Lajos vezetőedző szavaival élve - kemény, karakteres férfiak, akik a történtek ellenére is megpróbálják legyőzni hazai pályán a Bajnokok Ligájában a spanyol Leont, a világ egyik legjobb kézilabdacsapatát. Mert Gál Gyula és társai úgy döntöttek: az őket ért tragédia ellenére sem kérik a fontos mérkőzés elhalasztását, inkább pályára lépnek és megmérkőznek a spanyolokkal. Mocsai Lajos ezt azzal indokolta: a játékosok szerint Marian Cozma emlékének tartoznak azzal, hogy pályára lépnek.
A másik feladat a szurkolókra vár. Vasárnap kora délutánra a drukkerek csendes emlékmenetet hirdettek, amelynek során a tömeg a gyilkosság helyszínéről a város szélén lévő Veszprém Arénához vonul majd. A szervezők azt kérték a résztvevőktől, hogy tartózkodjanak bármiféle hangos megnyilvánulástól, rigmustól, bárminemű politikai jelkép használatától, viselésétől, és ne hozzanak magukkal semmiféle zászlót vagy transzparenst. Azt is megkérték, hogy a rendezvényen mindenki magánszemélyként vegyen részt, az emlékmenethez semmilyen politikai párt, illetve szervezet ne csatlakozzon. Hasonló magatartást várnak a vasárnap délutáni BL-mérkőzésre jegyet váltó hatezer nézőtől is.
A város polgárai holnap példát mutathatnak méltóságból és tisztességből. Az lesz az igazi veszpremicum.
