Macskakínzás hobbiból

A 18 éves Sz. B.-t és unokatestvérét, a 17 éves S. Á.-t azzal gyanúsítja a rendőrség, hogy egy Pécs melletti faluban kegyetlenül megkínoztak és megöltek három kismacskát.

 

A pécsi középiskolákban tanuló fiúk nem tagadták az akár kétévi börtönnel is sújtható bűncselekményt, ám nem tudtak arra magyarázatot adni, hogy miért gyötörték az állatokat.

A két tizenéves mobiltelefonjának kamerájával felvette a kínzást, s a filmet elküldték ismerőseiknek. Az egyik fiú két osztálytársa viszont annyira felháborodott a filmen, hogy megmutatta azt az iskola igazgatójának, aki a rendőrséghez fordult. A felvételek kedd óta terjednek az interneten. Az egyik filmen például az látszik, amint egy kéz egy tőrkés hegyével lassú, nyugodt mozdulatokkal kivájja egy cica jobb szemét. A másikon egy késes kéz egy kiscica nyakát vágja át, miközben a kéz gazdája nevetgélve azt mondja: - Hentes vagyok!

Mindkét gyanúsított a Pécstől 15 kilométerre fekvő Bicsérden él, s az idősebb tagja, Sz. B. a pécsi Babits Mihály Gyakorló Gimnázium 11. osztályos, biológia szakos diákja. A régió egyik legjobb hírű oktatási intézményének igazgatója, Magasi András ezt mondta:

- A feljelentést én tettem, miután a gyanúsított osztálytársai megmutatták nekem a felvételt. Úgy érzem, iskolánkat a bűncselekmény miatt nem terheli felelősség. Ez a fiú problémamentes, csendes diák, jól tanul, nem volt előzménye annak, hogy ilyen cselekményt elkövethet. Tudni kell, hogy az eset másfél évvel ezelőtt történt.

Az igazgató megkért, ne faggassam a gyanúsított fiút, akit a történtek után sem akarnak elküldeni. Azért, mert itt már ismerik őt - mondta Magasi András -, ha viszont más iskolában folytatná a fiú, akkor ott csak annyit tudnának róla, hogy ő az állatkínzó. De azt is látjuk, hogy pszichológust kell bevonnunk a nevelésébe, mert egyedül ezt a történetet nem képes feldolgozni - tette hozzá az igazgató.

Az iskola több diákja úgy vélekedett: Sz. B. osztálytársai helyesen cselekedtek, amikor a kínzás filmjét megmutatták az igazgatónak. A "bejelentők" egyikét sikerült szóra bírni:

- Nem bánom, hogy szóltam az igazgatónak - állította. - Nem tehettem mást, annyira felháborított, amit csináltak. Amúgy nekünk a kínzásról azt mondta, hogy hobbiból tette.

Vér József bicsérdi polgármester elismerte, hogy ő már korábban is hallott a kínzásról:

- Másfél éve egy pécsi ismerősöm felhívott, és elmondta: tudja, hogy két bicsérdi fiatal halálra kínzott macskákat, és ezt filmre vette. Ő csak Sz. B. nevét említette. Én akkor megkerestem a fiú apját, beszéltem vele, és ő azt állította, hogy ez pletyka, a fiának volt ugyan egy macskakínzós felvétele, de azt ő is csak úgy töltötte le valahonnan. Megkérdeztem a fiú volt általános iskolai tanárait, ismerőseit, és ők képtelenségnek tartották a kínzásos sztorit. Mivel nem volt bizonyítékunk, nem fordultam a rendőrséghez.

A faluban magának való fiúnak ismerik Sz. B.-t és unokatestvérét. Sz. B.-ről megtudom, hogy anyja öt éve agydaganat következtében meghalt. Apja azóta szigorral neveli őt és két kisebb testvérét. Még cigarettázni se szabad neki - hallottam Sz. B. egyik kortársától.

Az Sz. család szerény portájának kapuját csöngetésemre a nagymama nyitotta ki.

- Ne zaklassa őt! - kért sírva az idős asszony. - Ő jó fiú, nem tudom, mi történhetett vele. Amikor hazajött a rendőrségről, csak zokogott, szegény. Az apja is kikészült. Tudom, szörnyű dolgot tett az unokám, de hagyják, hogy talpra álljon!

Az iskolában csendes diáknak ismerték az állatkínzót
Az iskolában csendes diáknak ismerték az állatkínzót
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.