Seprők és kopasz csúfságok
Az ültetéskori és az ifjúkori metszés egyszerű: az öntevékeny kertész ehhez a vásárláskor kérhet tanácsot. A bajok akkor kezdődnek, amikor a fiatal növény már megkapaszkodott és jól érzi magát. Ha rendszeresen nedvességhez és tápanyaghoz jut, vad növekedésbe kezd, s magára hagyatva gyakran csúf torzóvá fajzik. A szépen színesedő szömörcék például metszés nélkül akár egy guggoló óriás, furcsa, terebélyes bokorfaként hamar nagyobb területet foglalnak el, mint amekkorát szántak neki. Ha viszont rendszeresen vágják, fűrészelik, igen formás, egész évben díszes növény lesz belőle.
A fákat, cserjéket lehet, sőt kell is metszeni, vagy a sűrítő ágakat fűrésszel eltávolítani. A szép virágot hozó növények levágott vesszőit a lakásban, nagyobb vázában lehet virágoztatni. Az aranyvessző sem sínyli meg, ha néhány vesszejéből vázadísz lesz. A tavaszváró hatást fokozhatja, aki meg tudja különböztetni a virág- és hajtásrügyeket: utóbbiak eltávolításával a gallyból szerencsés esetben virághurka lesz.
A tél vége, kora tavasz a rózsametszés ideje. Azonban ahány fajtacsoport, annyiféle metszési módot igényel. A rózsametszés kesztyű nélkül fájdalmas vesződség. A rózsák szerelmeseinek felesleges tanácsot adni, pontosan tudják, miként kell metélni kedvenceiket. Aki már most metszi rózsáit, a tövet még ne takarja ki. A laikusok számára általános rózsametsző tanács, hogy minden elhalt, megbarnult szárat távolítsanak el. Ettől a rózsatő nem meredezik seprűként, hajtásrendszere szellős lesz, s egészséges levelei is a kert díszévé válnak. Érdemes minden, ceruzánál vékonyabb hajtást visszavágni.
A cserjék, különösen a virágzók metszése, legalábbis okszerű ritkítása már botanikai ismereteket is követel. A tudatlan, ám lelkes metsző nagy károkat is okozhat. A cserjék esetében is vannak általános szabályok: a sövények kivételével a teljes hajtásrendszert meg kell ifjítani, tehát nem elég a vesszők végének nyesegetése. A további metszési módszert a cserjék virágzása határozza meg. Ehhez ismerni kell a növényeket.
Azokat a júniustól virágzó cserjéket, amelyek évi hajtások csúcsáról, oldalhajtásokon vagy a levélhónaljból indítják virágaikat, most kell erősen megmetszeni. (A mályvacserjét csak az elöregedett hajtásoktól kell megszabadítani.) Nyugodtan arasznyira vághatjuk vissza a növényt, ami először elég brutális beavatkozásnak tűnik egy esetleg méteres cserjénél, de a nyári virágeső igazolja majd a beavatkozást. E növények a kihajtáskor erős vesszőket nevelnek, amelyeken majd bőségesen díszlenek a virágok. Ha bátortalan metszést kapnak, gyenge hajtásokon, jelentéktelen apró virágokkal mutatják: baj van. Az ilyen cserje rövid idő alatt helyrehozhatatlanul elvénül.
A másik nagy cserjecsoport tagjai, amelyek a vesszőkön levélhónaljban, rövid hajtásokon tavasszal virágoznak, megint más metszést igényelnek. Ha ugyanis ezek az előzőhöz hasonló elbánásban részesülnek, az olló a virágot is eltávolítja. Idetartozik a többi között a korai nyári orgona, a szilvarózsa, az aranyvessző, néhány gyöngyvessző és a korai tamariszkusz. Ezeket a cserjéket közvetlenül az elvirágzás után, a lombfakadás előtt kell metszeni.
Újabb csoportot alkotnak a vesszők végén tavasszal virágot hozó cserjék: az orgona, a bangiták, a rododendronok, a magnólia, a japánbirs vagy boglárkacserje. Ezek vesszőit nem kell metszeni, csak az elszáradt vagy beteg hajtásokat kell tőből eltávolítani. A tavasszal szép, sárga virágot hozó boglárkacserjét a kezdő kertésznek sem nehéz metszenie, mert a növényt télen is díszítő zöld veszszői között könnyű felismerni a megfásodott, bebarnult, beteg, visszafagyott hajtásokat, hajtásvégeket.
Díszes egynyári, a melegebb kertekben megélő kúszónövény a lopótök. Annak, aki e sokoldalú kerti csodáról többet szeretne tudni, érdemes ellátogatnia a budapesti Mezőgazdasági Múzeumban szerdától egy hónapig nyitva tartó A lopótök csodálatos világa című kiállításra.
A jövő héten az örökzöldek metszéséről írunk.
