Kell a hideg!
S biztosan nem én voltam az egyetlen, aki tavaly megkönynyezte, amikor a B csoportos világbajnokság utolsó találkozóján Vas Márton emberhátrányban bevágta a korongot az ukránok kapujába, és ezzel biztossá vált a továbbjutás. Utána kétszer is eljátszották a Himnuszt. Először a találkozó győztesének, aztán a vébégyőztes tiszteletére szólalt meg a zene, a fiúk nem bírták tovább, öklükkel a levegőt csépelték, és ujjongva énekelték: "Balsors, akit régen tép..." S ha eddig irigyeltük a franciákat, hogy nekik a Marseillaise diadalmas ritmusa jutott, most bebizonyosodott megint, hogy sírva vigadni: az az igazi.
A mellékelt képen még nagyon messze vagyunk ettől. Magyarországon akkor még nem volt fedett jégcsarnok, és ha nem volt eléggé hideg az idő, félő volt, hogy a meccs harmadik harmadára már nemcsak azért lesznek lassabbak a mieink, mint Anatolij Firszov vagy Valerij Harlamov - ó, az orosz hoki! -, mert őket mintha rakétával tanították volna korcsolyázni, hanem mert a megolvadt jégfelületen a pocsolyákat is kerülgetniük kellett.
Mégis, egy Fradi-Dózsa a Kisstadionban: azt nem lehetett kihagyni! Egyrészt, a fene sem várta ki a tavaszt, hogy focimeccsen drukkolhasson a csapatának, másrészt nem számított a hideg, ha a lelkesedés melegítette belülről az embert. Én olyan egyesületnek szurkoltam - a Vasasnak -, amely nem volt érdekelt a hokiban. Szerencsére ott volt a BVSC - '67-ben majdnem megnyerte a bajnokságot is -, volt tehát kinek szorítanom, de azért tudtam, igazából csak a Fradi-Dózsa meccs számít. Pedig a BVSC-vel nemcsak csapatot, játékost is választottam: Palla Tóni a szemem előtt nőtt nagy játékossá, és később egy lakógyűlésen mellé kerültem. Boldog voltam, hogy ilyen sztár a szomszédom, ő meg örült, hogy tudja valaki, mit ér. Mert azért sokan nem voltunk akkor sem, akik tudtuk.
Mindegy, bennfentes lettem, és szerencsére akkor is volt mit megsiratni. A közben felépült Budapest Sportcsarnokban - a helyén áll a Papp László Sportaréna - a magyar csapat a kínaiakat megelőzve a C csoportból a B-be jutott, és mint csapatkapitány, Palla Antal emelhette magasra a kupát! Akkor azt hittem, elértük, amit lehet. Hogy milyen messzire jutottunk a Kisstadiontól. És tessék, most Kanada jön!
Igaz, hol van már a BVSC, hol a Dózsa, de még a Fradi is?! Ha itthon akarok meccset nézni, Székesfehérvárra kell utazni, az Alba Volánhoz az osztrák bajnokság következő fordulójára...
Az írás és a kép a nol.hu Kultúra rovatában vasárnaponként megjelenő Képmentő-sorozat egy darabja. A szerzők a Népszabadság gazdag fotóarchívumából válogatnak.
