Gyors olvadás, veszélyes jégpályák

Az enyhe idő miatt egyre veszélyesebb a Velencei-tó és a Balaton jegén csúszkálni, korcsolyázni. Keszthelyen egyetlen nap alatt három centiméterrel csökkent a jég vastagsága, ezért már tegnap bezárták a kijelölt korcsolyapályát.

Napról napra kockázatosabb a tavainkat borító jégre merészkedni, mert a viszonylag enyhe időben gyors olvadás kezdődött. A Balatonon és a Velencei-tavon egyre több a rianás, a jég vizessé, kásássá vált, és gyorsan vékonyodik az olykor előbukkanó napsütésben.

Már kijelölt terület sincs
Már kijelölt terület sincs

Nagy Jenő, a Balatoni Vízi-rendészeti Rendőrkapitányság vezetője tudósítónk érdeklődésére elmondta, hogy egyelőre nem életveszélyes a jég, rá lehet lépni, de nagyon körültekintőnek kell lenni. Mélyvíz felett azonban - tette hozzá - semmiképp nem szabad csúszkálni, kizárólag a sekélyebb részeken, kijelölt pályákon lehet korcsolyázni. Nagy Jenő kérdésünkre válaszolva közölte: ha a következő napokban is marad az enyhe idő, akkor szinte biztos, hogy már a hétvégére túlságosan elvékonyodik, életveszélyessé válik a jég.

Keszthelyen már a hétvégét sem várják meg: tegnap bezárták a város kijelölt korcsolyapályáját. Kindl György, a pályát működtető Keszthelyi Városüzemeltetési Kft. kereskedelmi igazgatója elmondta: egy nap alatt három centiméterrel vékonyodott a jég vastagsága, egyre több a rianás, jó néhány helyen légbuborékokat is találtak, s ezek felett könnyen beszakadhat a jég. Éppen ezért döntöttek úgy, hogy nem kockáztatnak, bezárják a pályát.

Hasonló a helyzet a Velencei-tavon is. Falusy Ferenc tófelügyelő érdeklődésünkre közölte: átvizesedett, s egy centiméterrel vékonyodott a jég, a tavat rianások szabdalják. Emiatt - tette hozzá - tegnap bezárt mindhárom kijelölt korcsolyapálya, a tó körül pedig elhelyezték a "Jégre lépni tilos!" táblákat.

Fokozódhat a jégzajlás a Tiszán a hét közepétől várható esőzés miatt, ezért a vízügyi szolgálat készenlétbe helyezte a jégtörő hajókat, és bizonyos szakaszokon első fokú jégvédelmi készültséget rendeltek el. Kisebb megszakításokkal a Tisza teljes hosszán összefüggő a jégtakaró, amelynek vastagsága négy és húsz centiméter között változik. Az esőzés elindíthat egy kisebb árhullámot, amely feltörheti a beállt jeget. A zajló jég a szűk kanyarulatokban, a hidaknál és a zátonyoknál feltorlódhat, és jégtorlaszt, jégdugót alakíthat ki, amely elzárhatja a víz útját, és ezzel növelheti a jeges árvíz kialakulásának a veszélyét. Az első fokú készültség fokozott figyelőszolgálatot jelent, hogy szükség esetén a Kiskörén, Tiszadobon, Tiszalök felvizén és Tokajban készenlétben álló jégtörő hajók időben elindulhassanak. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.