A Nazca-sivatag száraz, csapadékmentes klímája több mint egy évezreden keresztül megőrizte a titokzatos ábrákat - állatfigurákat és egyéb geoglifákat -, amelyeket az őslakosok "rajzoltak" a terület szikláktól és kavicsrétegtől való megtisztításával.

A misztikus rajzok, amelyek teljes egészében csupán a levegőből, több száz méter magasra emelkedve láthatók, jó ideje Peru egyik legfőbb idegenforgalmi nevezetességének számítanak, 1994-ben kerültek fel az UNESCO világörökségi listájára. A régészek már régóta figyelmeztetnek arra, hogy az ábrákat megrongálhatja egy áradás, ám mint Mario Olaechea rámutatott, a mostani az első ismert eset, amikor az eső valóban kárt tett bennük.

A Wikipédia szerint a Nazca-sivatagba vésett rajzok mind ugyanolyan módon készültek: a talajról lekaparták a felszíni vörös kavicsréteget, hogy feltáruljon az alatta fekvő halványsárga kőzet. A jelek szerint minden egyes kép tekintet nélkül alakjára, méretére vagy témájára, egyetlen megszakítatlan vonalból áll.

Az Andokhoz legközelebbi rajz egy kolibrit ábrázol, lejjebb a kontinens felé látható egy kardszárnyú delfin, amely az egyetlen ábrázolt tengeri állat, a tőle az óceán felé eső részen pedig, a pánamerikai autópályával elválasztva, egy pók és egy majom.

Az ábrákat a kutatások szerint minden bizonnyal a nazca indiánok készítették, akik az inka birodalom felemelkedése előtti Peru egyes területeit lakták.