Minél hosszabb az élelmiszerlánc (azaz minél messzebbről érkezik hozzánk, és minél több feldolgozási fázison megy keresztül az étel, mielőtt az asztalunkra kerül), annál több benne a kockázatforrás - állapította meg egymástól függetlenül az EU élelmiszer-biztonsági hivatala és a Lehet más a politika (LMP) nevű szerveződés. A két állásfoglalás közül az uniós hatóságé a meglepőbb, az EU ugyanis - támogatási politikájával, kereskedelmi kedvezményeivel és a határok virtuálissá tételével - sokat tesz azért, hogy az a bizonyos lánc minél hosszabb legyen. Az "eredmény" nem is marad el: az európai élelmiszerpiacot - és persze a magyart is - időről időre külső vagy belső eredetű botrányok rázzák meg.

Ezekhez az esetek többségében szabályt kell ugyan szegni, de nincs szükség nagy erőfeszítésekre. Az ír dioxinos disznóhús például úgy keletkezett, hogy használt sütőzsiradékot etettek fel az állatokkal. A túlsütött, magas dioxintartalmú olaj vagy zsír veszélyes hulladéknak számít (emiatt csak drágán lehet megszabadulni tőle), viszont a tápanyagba keverve a jószág megeszi. Mivel az éttermekben keletkező mennyiséggel egyik tagállamban sem kell szigorúan elszámolni, borítékolható, hogy mindig lesznek olyanok, akik az olcsóbb utat választják - ez az oka a dioxinos esetek ismétlődésének.

Az élelmiszerlánc ott "jön a képbe", ahol fontossá válik a szennyezett élelmiszer eredetének tisztázása. A dioxinos takarmányt egyetlen mamutcég gyártotta, ám innen az állati tápszer pár hét alatt 10 állattartó gazdaságba, az azokból származó hús pedig 16 uniós és 10 EU-n kívüli államba jutott el. Azaz néhány hektoliternyi használt sütőolaj rövid időn belül közel egymilliárd ember egészségét sodorta veszélybe. Mire a hatóságok tudomására jutott az eset, a szennyezett hús nagy részét az emberek már megették.

Az élelmiszerlánc hosszúságát nemcsak a vámmentes kereskedelem növeli, hanem például a szállítási költségek irreálisan alacsony volta is. Ez utóbbi miatt érkezhet a "makói" fokhagyma Kínából, a "szegedi" paprika pedig Dél-Amerikából. A távolság önmagában nem fokozza a kockázatot, ám az említett vidékeken a hatósági ellenőrzés szintje alacsonyabb, a vegyszerek, hormonok, antibiotikumok engedélyezése lazább, mint Európában. Emiatt a messziről jött élelmiszer valójában mégis veszélyesebb.

A hosszú lánc nemcsak a fogyasztónak, hanem a termelőnek sem jó, hiszen a haszon nagy része nem a lánc végén, hanem a közbenső szinteken keletkezik (a 250 forintos alma kilójáért a termelőnek jó, ha 20-30 forintot fizetnek, a boltban 1000 forintos sertéshús pedig csak 150-et ér, amikor a felvásárló átveszi).

Az említett uniós hivatal az idén nem állt elő a kockázatok enyhítését szolgáló forradalmi javaslatokkal, az LMP viszont megfogalmazott néhány logikus, bár radikálisnak tűnő elképzelést. A vélhetően még sok vitát kavaró elképzelés szerint újra meg kell erősíteni a nemzeti élelmiszer-biztonsági, állat- és növény-egészségügyi hatóságokat (Magyarországon épp az ellenkezője zajlik), és nyilvánosságra kell hozni a vizsgálataik eredményeit. Ezzel párhuzamosan pedig vissza kell szorítani a nemzetközi bevásárlóközpont-hálózatok térnyerését, ezekben ugyanis többnyire nehezen ellenőrizhető eredetű, a hosszú láncon végigfuttatott termékeket árulnak.

Nagyobb kockázatot jelent a messzi távolban kevert élelem