Magánűrhajók tartják életben az űrállomást

Az amerikai űrhivatal (NASA) két magáncéggel 3,5 milliárd dolláros szerződést kötött azért, hogy 2010 után magánűrhajóikkal lássák el a Nemzetközi Űrállomást.

A NASA az Orbital Sciences (1,9 milliárd dollár) és a SpaceX (1,6 milliárd dollár) vállalatoktól rendelt meg összesen 20, ember nélküli teherszállító űrhajót. Az űrsiklók nyugdíjazása után ezek vinnék fel az utánpótlást és új kísérleti eszközöket.

A NASA számára fontosak ezek a megállapodások, ha működésben szeretné tartani az űrállomást 2010 után is. Az esemény igazi "űrtörténelmi" jelentősége pedig az, hogy a partner-magánvállalatok saját erőből fejlesztik űreszközeiket. A szerződések 2009. január 1-jén lépnek hatályba, és 2016 végén járnak le. A NASA alkalmanként legalább 20 tonna tömegű rakományt szeretne feljuttatni az állomásra.

Az Orbital Sciences a kétlépcsős Taurus-2 rakéta fejlesztésén dolgozik, amelynek folyékony hajtóanyagú első fokozata orosz konstrukció. A szilárd hajtóanyagú második fokozathoz a Cygnus fantázianevű teherűrhajó kapcsolódik. A SpaceX a most készülő Falcon-9 rakétájával és a Dragon űrhajóval indult a pályázaton. A Taurus és Falcon rakéták jelenleg folyó fejlesztését korábban a NASA is támogatta, bár eddig egyikükkel sem végeztek semmilyen felbocsátási kísérletet - adta hírül az Űrvilág.hu.

A szerződéskötést az indokolja, hogy a teherűrhajókra sürgősen szükség lesz. Az Egyesült Államok ugyanis a nemzetközi űrállomás befejezése után leállítja az űrsiklókat. Az új Ares-1 rakéta és a személyzetet szállító Orion űrhajó elkészülte azonban 2015 előtt nem várható. Az űrállomást addig orosz, európai és japán teherszállító űreszközökkel kell életben tartani, s az amerikaiak most ezek mellé kerestek alternatívát, kereskedelmi alapon.

A New Scientist szerint az amerikai űrhajósokat az űrsiklók 2010-es nyugdíjazása után Szojuz űrhajókkal juttatják fel.

"Ezek a kereskedelmi utak a szükséges rakomány 40-70 százalékát viszik majd" - jelentette be Bill Gerstenmaier, a NASA szakértője. A SpaceX 12 űrutazást vállalt, az Orbital nyolcat. A SpaceX járatai a Kennedy űrközpontból indulnak, a másik Virginiából száll fel.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.