Micsoda buli volt!

A hatvanas évek közepétől a ,,forog az idegen" kifejezéssel jelölte a sajtó és a politika azt a dolgot, hogy jön a turista. Hozzánk nem érkezett, nem idelátogatott a vendég, nem felkereste hazánkat a külföldi, hanem forgott.

Volt persze ennek olyan mögöttes értelme, hogy jön, marad pár napig, majd megy, de volt azért benne egy csipetnyi propaganda is, hiszen ebből a forgásból a nézelődést, a kíváncsiságot, a szocializmus építése során elért eredményeink iránti érdeklődést is kiérthette, aki akarta.

Kéri Dániel 1966. december 27-én készült felvételén azonban szemmel láthatóan nem olyan ,,nyugati" turisták láthatók, akiket a szocializmus alapjainak szilárdsága és mélysége érdekel, sokkal inkább a Mátyás-templom tornyának magassága. A csoport aligha ideológiai képzésre, inkább szilveszterezni érkezett a magyar fővárosba. Az 1963. márciusi, az általános közkegyelemről szóló rendelet óta érezhetően nőtt az érdeklődés hazánk iránt, hiszen az amnesztia elsősorban azoknak kedvezett, akik 1956 őszén hagyták el az országot, s akik azóta nem léphettek Magyarföldre. Jöttüket viszont sok dolog nehezítette. Bonyolult volt a bejelentkezési procedúra - ha rokonnál szálltak meg, a trafikban vagy a postán kapható, majd kitöltött bejelentőlapot előbb aláírta a vendéglátó, majd a házmester, s úgy lehetett elballagni vele a kerületi rendőrkapitányságra - és kevés a szálloda. Ezért született meg a fizető-vendéglátás intézménye, amikor családok egy-egy szabad, bebútorozott szobájukat bocsátották valamelyik utazási iroda közvetítésével turisták rendelkezésére.

A kép exponálásának pillanatában ez a vidám társaság még nem tudhatta, micsoda szilveszter lesz a 1966-os. Mi viszont igen, mert a Népszabadság 1967. január 3-i száma részletesen tudósított arról, hogyan köszöntötte az ország az új esztendőt. A cikkből kiderül, hogy a Nagykörúton és környékén 500 magánárus kínálta a szerpentint, konfettit, a műanyag álarcokat, de a legnagyobb sikere a 60 centis papírtrombitának volt. Az Országos Likőripari Vállalat raktáraiból az óév utolsó két napján 600 ezer üveg pálinkát és 300 ezer liter kommersz szeszt szállítottak ki, az Állami Pincegazdaság budafoki telephelyéről pedig 15700 hektoliter palackozott és 20 ezer hektó hordós bor került az üzletekbe, éttermekbe, szállodákba, valamint - a szokásos mennyiségen felül - 52 ezer üveg pezsgő.

Budapesten 1500 étterem és presszó volt nyitva, a Vendéglátó-ipari Vállalat éttermeiben 400 malac, 60 ezer pár virsli, 15 ezer palack pezsgő és 120 ezer liter bor került az asztalokra. Az IBUSZ a külföldiek számára éjjeli buszos városnéző sétát szervezett. A busz ,,gyakran megállt, hogy a fenn ülők elvegyüljenek az utcai forgatagban, együtt énekeljenek, táncoljanak" a budapestiekkel.

Ezen az éjszakán kettővel gyarapodott az ÁB-bébik száma, akik a biztosítótól egy-egy húszezer forintos életbiztosítási kötvényt kaptak. Az akkoriban egy fél Trabant ára volt.

Az írás és a fotó a nol.hu-n hetente megjelenő Képmentő sorozat egy darabja. A Képmentő a Népszabadság gazdag archívumából válogat.

Forog az idegen
Forog az idegen
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.