Megtalálták az eltűnt emődi kislány csontjait

Valószínűleg a tavaly szeptemberben eltűnt, kétéves Tóth Paula csontjait találták meg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, az Emőd és Vatta közötti külterületi részen.

Mint arról lapunkban korábban hírt adtunk, a Panda becenévre hallgató emődi kislány a szülők elmondása szerint 2007. szeptember 4-én, a déli órákban tűnt el a család kutyájával együtt. A kutya később előkerült. A gyereket heteken át nagy erőkkel kereste a rendőrség, a kutatásba speciális mentőket és önkénteseket is bevontak, ám nem jutottak eredményre.

Nagy Sándor, a Miskolci Rendőrkapitányság szóvivője érdeklődésünkre elmondta: a csontokra kedden, állampolgári bejelentés nyomán bukkantak a rendőrök, a gyermek lakóhelyétől mintegy két kilométerre. A közelben egy ruhadarabot is találtak: a kislány szülei szerint a zöld színű felső a gyermeküké volt. A csontok beazonosításához szakértőket kért fel a rendőrség. Az ügyben rendkívüli halál miatt közigazgatási eljárás indult, idegenkezűségre utaló nyomot egyelőre nem találtak a nyomozók.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.