Hozhat és vihet is a válság

A pénzügyi és gazdasági válság rövid távon kettős hatást gyakorol az ingatlanpiacra: a bizonytalan pénzügyi befektetések egy része várhatóan ingatlanba menekül, ami élénkítheti a keresletet, miközben a hitelhez jutás nehézségei ezzel éppen ellentétes hatást váltanak ki. Az Ecostat szerint az ingatlanpiaci szereplők várakozásai augusztusban és szeptemberben még nem romlottak, a megváltozott körülmények később éreztetik majd hatásukat.

Az ingatlanpiac további stagnálását jelezte előre az Ecostat harmadik negyedéves ingatlanbarométere, ami az augusztus-szeptemberi adatfelvételek nyomán 46,1 százalékos értéket mutatott, 0,1 százalékponttal magasabbat az előző negyedévben mértnél. Az ingatlanforgalmazó vállalkozások akkor elsősorban az üdülők, nyaralók, az üdülőtelkek, a panellakások és az önálló házak piacán jósoltak keresletcsökkenést az elkövetkező fél évre, a beruházók ellenben pozitív változásokra számítottak. Bár a lakosság építési kedvének fokozódására továbbra sem láttak esélyt, az új és a használt lakások piacán is az ingatlanok iránti kereslet kis- mértékű élénkülését várták. Az ingatlanpiac szereplői szeptemberben az elkövetkezendő időszakra infláció körüli, illetve annál valamivel magasabb, 6-9,2 százalék közötti árnövekedést prognosztizáltak. A kínálati ár növekedését várók 5-10 százalékos átlagos drágulásra számítottak az egyes ingatlanfajták körében.

Bár az augusztus-szeptemberi adatfelvétel óta lényegesen megváltozott az ingatlanpiaci helyzet, Borsi László, a Lakásvásár médiacsoport elnöke szerint a pénzügyi és gazdasági válság nem gyakorol annyira negatív hatást az ingatlanpiacra, mint többen jósolják. - Tapasztalat, hogy amikor a tőzsdéken probléma mutatkozik, az értékes, jó helyen fekvő ingatlanok iránt inkább növekszik a kereslet, mintsem csökkenne - állítja. - Jóllehet, az ágazat hitelérzékeny, a helyzet előbb-utóbb konszolidálódik, és beáll az elérhető kamatszint. - Az építőipari cégek az új építésű lakásoknál rákényszerülnek majd a mihamarabbi értékesítésre, ezért élni fognak az árcsökkentéssel, mint ahogy ezt már az utóbbi egy-két évben is tették. Ugyancsak felértékelődhetnek az újszerű - nyolc-tíz éven belül épített - lakások, amelyeket szintén alacsonyabb áron lehet megvásárolni. Öszszességében nem várok jelentős visszaesést sem az ingatlanpiac egészében, sem a lakásszektorban - mondja Borsi.

Az AL Holding Budapest újlakás-piacát értékelő legfrissebb elemzése szerint az év elején visszaesett építési kedvet már a második negyedévtől növekedés váltotta föl: a harmadik negyedév végére mérséklődött a kiadott építési engedélyek csökkenése. A használatbavételi engedélyek száma alapján az idén eddig csaknem ugyananynyi lakás készült el, mint tavaly ilyenkor. A kislakások építése változatlanul visszaszorulóban van, az elkészült otthonok átlagos alapterülete 7,5 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban. Építési engedélyt a tavalyinál átlagosan tíz százalékkal nagyobb alapterületű lakásokra kértek a beruházók.

Az új lakások huzamosabb ideje állandónak mondható kínálata ugyanakkor a harmadik negyedévben tizennégy százalékkal visszaesett, jelenleg 8728 budapesti otthon közül választhatnak az új lakást keresők. Ennek hátterében legfőképpen az áll, hogy erőteljesen csökkent az értékesítést az idén megkezdő beruházások száma Budapesten. Az idén eddig 52 új projekt indult 3420 lakással a tavalyi 88 projekt 7409 lakásával szemben, ami 54 százalékos visszaesést jelent. A harmadik negyedévben is csupán 18 új projekt jelent meg.

A fővárosi kínálatból továbbra is a XIII. kerület dicsekedhet a legnagyobb, 16,5 százalékos részesedéssel, s a lakások majd 60 százalékát összességében a XIII., XI., XIV., VIII. és a III. kerületben kínálják. Budapesten jelenleg több mint 2000 olyan lakás van, amely már rendelkezik használatbavételi engedéllyel, de még nem sikerült eladni.

A lakásvásárlási kedvben jelentős visszaesés tapasztalható: 2008 harmadik negyedévében 38 százalékkal kevesebb lakást értékesítettek, mint az előző év azonos időszakában, így az értékesítés visszaesése az idén 40 százalék körül állandósult. Ez valamennyi kerületben éreztette hatását, számottevő növekedést csupán a XIV. kerület regisztrálhatott. A megvásárolt lakások egyharmada a XIII. és a XIV. kerületben található.

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint szeptember végéig országszerte több mint húszezer befejezett lakás kapott használatbavételi engedélyt, és mintegy harmincegy ezer új lakásra adtak ki építési engedélyt. A használatba vett lakások száma egy százalékkal, az új lakásépítési engedélyeké négy százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel ezelőtt. Miközben a beruházók három százalékkal kevesebb, a magánépítkezők két százalékkal több új lakást építettek, mint 2007 első három negyedévében. A tavalyihoz képest három százalékkal csökkent az eladás céljára épített új otthonok száma is, ezen belül azonban emelkedett a városi bérlakások száma, bár még így is 200 alatt maradt, ami kevesebb, mint az új lakások egy százaléka. A vizsgált időszakban a lakások alig ötöde épült házilagosan, építési vállalkozó bevonása nélkül. A kislakások építése visszaesett, míg a hatvan négyzetméternél nagyobb lakások száma nőtt. Az új lakások átlagos alapterülete kilencven négyzetméter, három négyzetméterrel nagyobb, mint 2007 hasonló időszakában.

Alaposan háttérbe szorult az üdülőépítés is, az új engedélyek száma tizenöt százalékkal, a befejezett üdülőépítések huszonhat százalékkal estek vissza az előző év hasonló időszakához képest. A szeptember végéig kiadott új építési engedélyek alapján hárommillió négyzetméter lakóépület és három és fél millió négyzetméter nem lakóépület beépítésére lehet számítani. A nem lakóépületek adata közel másfélszerese az előző évinek, és a fejlesztések leginkább a mezőgazdasági célt szolgáló, valamint a szálláshely-szolgáltató, vendéglátó épületekre irányulnak.

Érdeklődő az őszi Lakásvásáron
Érdeklődő az őszi Lakásvásáron
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.