Árvíz és strandidő Európában

Forgószél pusztított Spanyolországban, Franciaországban több száz embert kellett evakuálni árvizek miatt, az olaszországi Velence történelmi főterét is víz borítja, északon lehullott az első hó, Görögországban ugyanakkor strandidő volt.

Autópályát és országutakat kellett lezárni Franciaország középső részén vasárnapra virradóra az országra lezúduló eső miatt. Az elárasztott településekről több száz embert evakuáltak. A heves esőzés elsősorban Lyon környékét érintette, de összesen 13 francia megyében rendeltek el riadókészültséget az ország középső részén.

A Lyon-közeli Sain-Bel nevű kisvárosban egy hidat sodort el a víz. Szemtanúk elmondása szerint a belvárosban 1-2 méter magasan hömpölygött a víz és a sár, amely feldöntötte a kukákat, és elárasztotta a házakat. Loire megyében négyszáz, Rhone megyében pedig háromszáz alkalommal riasztották a tűzoltókat, akik számos esetben búvárokat hívtak segítségül az autóikba szorult utasok kiszabadítására.

Lozere megyében 650 háztartásban szünetel az áram- és a telefonszolgáltatás.

Forgószél okozott tetemes károkat Spanyolország északkeleti részén. Salou és Cambrils fürdőhelyeken a szélvihar háztetőket tépett le, fákat csavart ki, és ablaküvegeket tört be. A helyenként 140 kilométer/óra sebességgel tomboló forgószél több járművet is felborított egy kempingben.

A hétvége a nyár jegyében telt Görögországban. Sokan strandoltak az évszakhoz képest rendkívül enyhe időjárást kihasználva, miközben Észak-Európában lehullott az idei első hó. A legmagasabb hőmérsékletet, 31 Celsius-fokot az ország legdélebbi részén, Krétán mérték, 30 év óta nem volt ilyen meleg az évnek ebben az időszakában.

Víz alá került a hét végén Velence történelmi központjának egy része: a 108 centiméterrel megemelkedett víz a lagúnaváros mintegy tíz százalékát öntötte el, egyebek közt a Szent Márk teret és a Rialtót is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.