Pozsgást nem nehéz beszerezni, specialisták árusítják kiállításokon, ott vannak a virágboltok, a barkácsáruházak polcain. Ha a pozsgásokhoz kevéssé értő képes önmérsékletet tanúsítani, s októbertől áprilisig nem öntözi a növényt, akkor annak arra is marad esélye, hogy a következő évet megélje. A legjobb, ha nem tesznek alátétet az edény alá, ilyenkor a felesleges víz elfolyik, s egyben figyelmeztet arra is, hogy a pozsgásoknál csínján kell a vizeskannával bánni.

Aki többet szeretne a fura küllemű, zöld aszkétákról megtudni, elsőként az eladótól kérdezze meg a frissen beszerzett növény nevét. Legjobb a tudományos elnevezés ismerete. Ezek után az internet és a szakkönyvek már segítenek eligazodni a növény kívánalmainak a megismerésében.

Aki szép és különleges pozsgáskollekcióra akar szert tenni, mindenekelőtt vásároljon egy fényképes könyvet. Ha aztán tetszetős összeállítást talál, akkor sem szabad bármelyik utcai árustól vásárolni. Érdemes kaktuszgyűjtőktől tanácsot kérni. A világhálón hamar találni klubokat, baráti köröket. De nagyobb kertészeti kiállításokon, vásárokon mindig megjelennek pozsgástermesztők, akiktől - garantálható jó tanácsokkal - növényt is lehet vásárolni. Ezek után érdemes a szukkulensekről szóló szakirodalomban elmélyedni. Tucatnyi családba sorolható a közvetlen rokonságba tartozók között is igen eltérő formájú és életmódú, tízezernél is több pozsgás. A legfontosabb és egyben végzetes tévedésekre is alkalmat adó tulajdonságuk a télállóság. Aki nem biztos újonnan beszerzett növénye hidegtűrését illetően, jobb, ha az első télre a lakásba hozza. A pozsgások különböző trükkökkel védik a nehezen összegyűjtött nedvességet, vannak, amelyek nem is hasonlítanak a növényekre, mások szúrnak, mérgeznek, vagy egyszerűen fertelmes dögszagot árasztanak.

Az agávékat sokan ismerik, jellegzetes tőrózsákban állnak végükön életveszélyesen szúrós leveleik. A meténgfélek már sokkal változatosabbak, ezek látványos, általában a nedvességet meseszerű szárukban őrző, pazar virágokkal kápráztató növények. A selyemkórófélék családjába tartozók már gyűjtőknek, nagyobb tapasztalattal rendelkezőknek valók. Számos faj erős mérgekkel védi magát. Az idetartozó dögvirágok egész évben, különösebb izgalmat senkiben nem keltve meresztik gyakran foltos, időnként elszínesedő oszlopaikat. Majd egyszer csak, néhány óra alatt, hetekig élő, öttagú, attraktív színű, szőrös virágot hoznak. Ez néhány méteres távolságról egy, a pozsgásra ejtett húsdarabot formáz. Az illata viszont irtózatos. A dögszag döglegyeket vonz, s ők a számukra nyilván kellemetes bűzben, a virág szőrszálain botladozva fontos szerephez jutnak a megporzásban. De ebbe a családba tartoznak a hoyák, a viaszvirágok is.

Pozsgáscsalád a broméliaféléké is. A tillandsia nemzetség dél-amerikai sivatagi fajai jelentik a növényi alkalmazkodás csúcsát. A Csendes-óceán partvidékén eső gyakorlatilag sosem hullik, ám ezek a növények a légpárából gyűjtik a vizet. Elképzelhető, mit jelenthet nekik, ha porszáraz talajukat megöntözik. Az ananászok is ezt a családot gazdagítják.

A varjúhájfélék családjába tartozók között sok megél a Kárpát-medencei klímán a természetben és a sziklakertekben is. Szépek, változatos színűek a szedumok, a kövirózsák, a sarjikák, a hájvirágok. Változatosak a pozsgás liliomfélék, közös vonásuk, hogy általában tőlevélrózsát alkotó leveleik vannak, amit jól példáz az idesorolt aloé. A bemutatás nem lenne teljes a kristályvirágok nélkül. Idetartoznak a kavicsnövények is. Ha kedvükre tesznek, igen szép virágokat hoznak. A meszsze nem teljes felsorolás végére maradtak a kaktuszok. Vannak közöttük teljes nagyságukban is alig látszó parányok és 4-5 méteres oszlopos óriások. E növények sajátossága általában a levéltelenség, mert amit látunk a kaktuszból, az a húsos szár, a virág és a termés, s amit pedig érzünk, az levél, pontosabban a tövissé módosult levél.

A húsos levelű pozsgások, a telepes növénykövek és a szúrós kaktuszok, ha már megkapaszkodtak az amúgy semmire sem való köves, homokos talajukban, és gyökeret eresztettek, hosszú életűek lesznek. Ha még kicsik, akkor érdemes az azonos igényűeket egy nagyobb között tálba ültetni. A szúrósabbjával kesztyűs kézzel kell bánni, de a legjobb, ha valamilyen nagyobb, finoman fogó csipesszel fogják meg őket. Kaktuszföldet a kertészeti szakboltokban lehet vásárolni, de ehhez még kavicsokat és homokot lehet keverni. Mindenkinek ajánlható, hogy egy-egy, nagyjából azonos igényű, mégis eltérő formát mutató családból vásároljon többet. Ezeket ízlésesen lehet elhelyezni egy kaktusztálban: máris kész egy csinos, egzotikus minisziklakert. Az ilyen növényeknek általában hasonló a meleg- és nedvességigényük.

A jövő héten a karácsonyi virágok előkészítéséről írunk.

A mértékletes életmódra példát nyújtó növények, a rendszertani besorolástól függetlenül - aszerint hogy hol tartalékolják a vizet - három nagy csoportba tartoznak, így levél-, szár- és gyökérszukkulensekről beszélhetünk. A szukkulencia az, ami a pozsgást a többi növénytől megkülönbözteti. A levélben, szárban vagy gyökérben megjelenő szukkulens - nedvességet raktározó - szövet képes jelentős, akár hónapokra, fél évre elegendő mennyiségű nedvességet raktározni s ezt adagolni a mértékletes anyagcseréhez. A legszárazabb körülmények között élő pozsgások különlegessége az is, hogy közöttük jó néhány a többi zöld növénytől eltérő módon végzi anyagcseréjét. Ezt Crassulaceae-típusú anyagcserének mondják és az angol crassulacean acid metabolism szavak rövidítéséből CAM-nek jelölik. Ez az anyagcsere a sivatagi területeken élő kaktuszokra, kutyatejekre jellemző. A többi növénytől eltérő módon a vízveszteség csökkentése miatt a szén-dioxidot éjszaka kötik meg, akkor, amikor a gázcserenyílások nyitottak, majd ez almasavvá alakul. Nappal a zárt gázcserenyílásoknál szén-dioxid szabadul fel az almasavból, és felhasználódik a hasznosító ciklusban. Ez a sivatagban fontos, mivel így napközben zárva tarthatják a gázcserenyílásaikat, hogy a párolgási vízveszteséget csökkentsék. De vannak olyanok is, amelyek ezt is képesek túlfejleszteni, ilyen az egyik fügekaktusz (Opuntia basilaris), amely gázcserenyílásait csupán esőt követően nyitja ki, míg az esőmentes periódus alatt a légzés által felszabadított szén-dioxidot köti meg újból és újból.

Nem tud zöld ágra vergődni növényével? Kérjen segítséget a szerzőtől! czaunerp@nepszabadsag.hu vagy www.kertesz.nolblog.hu

Csak bírjuk a szagát!