Hírek

Elhunyt Vay Ilus színművész. Életének 84. évében kedden elhunyt Vay Ilus színművész - tudatta fia, Vay Péter az MTI-vel. A művésznő temetéséről a család később intézkedik. (MTI)

Konrád György köszöntése. Ma este 7 órakor Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban adják át a szerzőknek a Konrád György 75. születésnapjára eredetileg egyetlen példányban készült, majd 100 példányban sokszorosított, számozott és aláírt (Isten hozta a látogatót) című köszöntőkönyvet. Az ünnepi találkozón az írót Ágoston Zoltán kérdezi, Inga című művéből Bálint András olvas fel. Moderátor Kőrössi P. József, házigazda a Noran könyvkiadó. Mindenkit szeretettel várnak. (Népszabadság)

Feltehetően szándékos gyújtogatás miatt égett le egy ház szerdára virradóra Ladon. Az éjszakai órákban riasztották a tűzoltókat a Somogy megyei községbe, ahol egy lakóház gyulladt ki rejtélyes körülmények között. A tűz pusztítása nyomán két és fél millió forintos kár keletkezett, személyi sérülés azonban nem történt. Az oltást követő tűzvizsgálat során kiderült, hogy a házat, mely egy német állampolgár tulajdonában van, szándékosan gyújtották fel. Az egyelőre ismeretlen gyújtogatót a rendőrség keresi, az ügyben rongálás miatt folyik eljárás. (HavariaPress)

Csörgőkígyó mart meg egy fiatalembert Zsolnán. Állítólag csörgőkígyó mart meg egy fiatalembert a szlovákiai Zsolnán (Zilina). Hogy a 20 éves férfit a város kórházában kezelik, azt a kórház igazgatója, Daniela Bekeová is megerősítette, de részleteket - tiszteletben tartva az ápolt családjának kívánságát - nem volt hajlandó elárulni. Arról sem nyilatkozott, van-e a kórháznak megfelelő ellenszere. A csörgőkígyó mérge halálos - jegyezte meg a hírt szerdán közreadó TASR szlovák hírügynökség. Más forrásokból tudni lehet, hogy a fiatalemberre támadó csörgőkígyó egy családi hobbiterrárium lakója. (MTI)

Kikapcsolják a Phoenix Mars-szonda berendezéseit. Fokozatosan kikapcsolja a Mars bolygón öt hónapja leszállt Phoenix űrszonda berendezéseit az amerikai űrkutatási hivatal (NASA), hogy így energiát takarítson meg, és lehetővé tegye a tudományos kutatás még néhány hétre történő meghosszabbítását. A Phoenix májusban landolt a bolygó talaján, hogy egyebek között talajmintákat véve tanulmányozza, lehetséges volt-e az élet valamely kezdetleges formája a sarkvidéki jellegű környezetben. A Mars északi féltekéjén, ahol a Phoenix leszállt, azóta beköszöntött az tél, ami azt jelenti, hogy napelemeit naponta rövidebb ideig éri a sugárzás, és így azok már nem tudnak elegendő energiát termel a műszerek folyamatos működtetéséhez. (MTI)

Négyszázezer font egy nyilvános WC-ért. Négyszázhárom-ezer fontért (kb. 130 millió forint) adtak el az észak-londoni Fulhamben egy nyilvános WC-nek használt kis épületet, amelyet vevői bárnak, kávéháznak, de lehet, hogy iskolának akarnak átalakítani. A kétemeletes épület induló árának négyszereséért kelt el, miután a múlt héten jelent meg hirdetése a londoni The Timesban. Nem az első eset, hogy egy illemhely ilyen sikert ér el árverésen: tavaly 195 ezer fontot adtak egyért a skóciai St. Andrews városában, és az eladó ott is csak ennek az összegnek a negyedével számolt. (MTI)

Kényszerleszállás az autópályán. Motorhiba következtében az autópályán hajtott végre kényszerleszállást szerdán reggel egy kis turistagép pilótája Indonéziában. A Cessna-172-C fedélzetén három személy utazott, amikor a motor elromlott. Az eset Jáva szigetén, Jakartától, a fővárostól mintegy 70 kilométerre történt, s mivel már nem maradt idő más megoldásra, a pilóta a - szerencsére éppen üres - autópályára tette le a gépet. Senki sem sérült meg, mivel a korai órában az autópályán igen csekély volt a forgalom. (MTI)

Leszakadt egy daru, 11 halott. Tizenegy építőmunkás vesztette életét szerdán Kína délnyugati részén, amikor leszakadt egy emelődaru kosara - közölték helyi illetékesek. A szerkezetet egy hídépítésen használták Szecsuan tartomány Haokou nevű városában. A kosarat tartó acélhuzal elszakadt, és a kosár, benne 23 munkással, a hídpályára zuhant. Kilencen a helyszínen, ketten a kórházba szállítás után haltak meg. A többi 12 munkás túlélte a zuhanást, de súlyos sérüléseket szenvedett. (MTI)

Vontatóra zuhant egy kisrepülő. Egy utas meghalt, egy másik pedig megsérült, amikor egy kisrepülőgép egy vontatóra zuhant Kelet-Angliában. A traktor vezetője sértetlenül került ki a balesetből. A baleset a Londontól északkeletre fekvő Norwichhoz közeli Seething repülőterén történt. A vontató a reptéren dolgozott. A két áldozatot - két férfit - a helyszínen megpróbálták újraéleszteni, de egyikük nem élte túl a balesetet. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.