Osztályfőnöki sztriptíz Zalaegerszegen

Botránnyal végződött a zalaegerszegi Széchenyi István Szakközépiskola elmúlt napokban megrendezett gólyaavató rendezvénye.

Az iskola fiatal némettanárnője egy játékos vetélkedő közben - amikor a feladat szerint az osztályfőnököknek sztriptízt kellett bemutatniuk, s ezért pluszpont járt - alaposan belelendült a vetkőzésbe. Miközben más pedagógusok ezt a feladatot úgy oldották meg, hogy levették a cipőjüket, a némettanárnő gyorsan megszabadult pulóverétől, pólójától, és melltartóban táncolt a diákok előtt. A rögtönzött programja azonban itt nem ért véget: már éppen a nadrágjától készült megszabadulni, amikor az egyik kollégája - felmérve a kínos helyzetet - egy kabátot terített a némettanárnőre, s kivezette a teremből.

A vetkőzős jelenetet az egyik diák - akinek személye ismeretlen - felvette a mobiltelefonjára, s a felvétel felkerült a YouTube.com-ra. Az iskola igazgatója fegyelmi vizsgálatot indított az ügyben: e szerint a némettanárnő, mint új osztályfőnök, a vetkőzéssel igyekezett elnyerni diákjai rokonszenvét. Ez sem mentette tettét, mert megrovásban részesült. Mint megtudtuk, az iskolában továbbra is tanít.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.