Az olykor hókuszpókusznak tűnő műveletek az adott vallás, esetleg a történelmi háttér megismerése után rögtön értelmet nyernek, s az is kiderül (egyebek mellett lapunk ismeretterjesztő DVD-sorozatának következő epizódjából, a Szent rítusok című filmből is), hogy ami nekünk a leghétköznapibb ceremónia, az más vallású, más kulturális környezetből érkezett embertársaink számára kapásból a misztikum kategóriába kerül.

A pap megáll az oltár előtt, szenteltvízzel meghinti a gyűrűket, stólával összeköti az ifjú pár kezét, a szentelt gyűrűk az ujjakra kerülnek - sokszor láttuk már, mégis nehéz lenne elmagyarázni, hogy mindennek mi az értelme. Magyar szemmel nézve egy ausztrál vagy afrikai törzsi esküvő mozzanatai még inkább érthetetlenek. Pedig ezek a szertartások valójában - vallástól és földrésztől függetlenül - ugyanarról szólnak (és a külsőségektől eltekintve sokszor nagyon is hasonlóak): az istenek jóindulatát próbálják elnyerni az élet egy-egy fontos fordulópontjánál. A szent rítusok fő terepe a születés, az elmúlás és a kettő között valahol félúton meghúzódó házasság - de megvannak a szertartásai a férfivá és nővé avatásnak, a harcossá válásnak, a termékenységnek (ez nem feltétlenül kapcsolódik a házassághoz), sőt az esőcsinálásnak és a bőséges termés "előidézésének" is.

Avatási rítusnak számít az egyik legszélesebb körben elterjedt rituális beavatkozás, a körülmetélés is. Bár egyes vélekedések szerint egészségügyi (gyulladásmegelőző) oka is van, valamilyen formában szinte minden érintett népcsoport egyfajta "befogadási" jelentést tulajdonít neki - a zsidóknál ezzel válik valaki Isten népének tagjává. Hasonló szerepet tölt be a keresztényeknél a megkeresztelkedés: lemossa az Ádámtól és Évától örökül kapott eredeti bűn szennyét, és egyben beemeli a megkereszteltet az egyház közösségébe. Itt érdemes megjegyezni, hogy minél közelebb járunk az egyenlítőhöz, annál több vallási rítus mögül sejlik fel valamilyen higiéniés tartalom, megmutatva, hogy a szakralitás racionális alapokon nyugszik. Az összefüggés fordított irányban is fennáll: a fogápolás szokásának elterjedését hindu, iszlám és zsidó vallási előírások alapozták meg.

A vallási rítusok másik közös pontja a biztonságkeresés. A rituális előírások betartása tipikus "ha... akkor" szituáció: ha mi a játékszabályoknak megfelelően járunk el (levesszük vagy épp feltesszük a fejfedőt, feláldozzuk a gyümölcsöt, a galambot - netán korábbi korokban az élő embert -, akkor ezzel garantáljuk, hogy az égiek áldása lesz a földi cselekedeteinken. Ezt nevezhetjük akár babonának is, de a szent rítusok és rituálék még a magukat vallástalanoknak mondók életét is átszövik - gondoljunk csak a polgárinak hívott, de mégis az egyházi cselekményeket utánzó esküvői vagy temetési szertartásokra.