Hortobágyi fészekőrzés

A napokban lezárult a hazai túzokállomány egyedszámának növelését és élőhelyének kiterjesztését célul tűző négyéves országos túzokvédelmi projekt. A LIFE Túzokvédelmi Programot az Európai Unió csaknem félmilliárd forinttal támogatta, s ugyanekkora öszszeggel járultak hozzá a magyar környezetvédelmi és vízügyi tárca és a programban részt vevő partnerszervezetek.

Az országos összefogás és az anyagi áldozatvállalás eredménye az lett: a hazai túzokállomány létszáma megközelítette az ezernégyszázat, vagyis az elmúlt években mintegy tíz százalékkal nőtt - mondja Konyhás Sándor, a Hortobágyi Nemzeti Park túzokvédelmi felelőse. A programban több partner működött együtt: a Kiskunsági Nemzeti Park irányításával megindult a madármentés a Bihari-, a Dévaványai-, a Hevesi-, a Mosoni- és a Solti-síkon, valamint borsodi Mezőségen, a felső-kiskunsági szikes pusztákon, a Hortobágyon, valamint a Kis-Sárréten.

- Szerteágazó és változatos munkát végeztünk az év minden szakában - mondja Konyhás Sándor. - Nagyon fontos munka volt a fészekőrzés, a tojásmentés, mert ha költési időszakban a tojót megzavarják, akkor előfordul, hogy vissza sem megy a fészkére, így a tojásokban lévő fiókák elpusztulnak.

Annak ellenére, hogy rejtőzködő madarak, pár órás pusztai barangolás után végre megpillantunk párat. Egy lucernásban három őz legelészik, tőlük pár méterre pedig öt túzok dugja ki a fejét a táblából. De amint közelebb megyünk, elrugaszkodnak a földtől, és a levegőbe emelkednek. Gyönyörű madarak, amelyek repülés közben óránként akár hatvan kilométeres sebességet is elérnek. Nekünk is megmutatják a tudományukat: pár másodperc alatt eltűnnek a szemünk elől.

- Van helyük bőven - mutat körbe Konyhás Sándor -, hiszen a túzokmentő programban mintegy ezerkétszáz hektárral növeltük az életterüket. Az országban több száz hektáron helyreállítottuk a füves pusztát borító gyepet, s ugyancsak több száz hektáron telepítettünk lucernát és repcét téli takarmány gyanánt. A projekt eredményeként nyolc mintaterületen több mint kétezer hektár földet vásároltunk.

A Magyarországon is megtalálható nagy túzok az egyik legnagyobb termetű túzokféle, amelynek szárnyfesztávolsága elérheti a két és fél métert. A kakas magassága mintegy egy méter, súlya pedig 15-18 kiló. Elsődleges élőhelyei a füves puszták, a gabona- és lucernatáblák. Óvatos, rejtőzködő életmódja, s jelentősen csökkent egyedszáma miatt nagyon ritkán látható. Mindenevő, növényeken kívül különböző rovarokat, kisemlősöket, sőt kisebb madarakat is elfogyaszt. Legnagyobb állományai az Ibériai-félszigeten, a Kárpát-medencében és az orosz sztyeppeken élnek. Nyugat-Európa országaiból már kipusztult.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.