Vérfürdő egy kecskeméti diszkóban

Megdöbbentő látvány fogadta a mentősöket szombat hajnalban Kecskeméten, a hetényegyházi úton lévő XL Caffe elnevezésű szórakozóhelyen. A helységben láthatóan többen megsebesültek, a földön két eszméletlen férfi feküdt, akiknek az erős vérzéseit próbálták meg néhányan csillapítani. Az egyik szemtanú tudósítónknak azt mondta: hirtelen több mint tíz felfegyverzett ember szaladt be a szórakozóhelyre, aztán csak villantak a kardok meg a pengék, majd a támadók, úgy ahogy jöttek, távoztak.

Az egyik életveszélyes sérült, a harmincnégy éves K. Boldizsár édesapja azt mondta: a fia négyesben szórakozott a barátaival kora este Kecskemét központjában, ahol rászóltak két helyi fiatalemberre, akik félmeztelenül táncoltak és kötözködtek az alkalmazottakkal. Hozzátette: a fia nem bántott senkit. Kiderült: a fiatalok testvérek voltak és az esetet elpanaszolták az apjuknak, aki ismerősei által Örkény és Dabas környékéről toborzott csapatot annak érdekében, hogy elégtételt vegyen a fiai sérelmein. Mint megtudtuk, a három autóval, szamurájkardokkal, késekkel, bárdokkal felszerelkezett társaság egész este kereste K. Boldizsárt és barátait, mire hajnaltájban az XL Cafféban megtalálták őket. A szórakozóhelyre berontó társaságot a diszkó egyik őre felszólította a távozásra, de egy karddal súlyos vágást ejtettek a hasán, a segítségére siető ismerősét pedig combon szúrtak. A harminchét éves kidobó F. László sérülései életveszélyesek, az intenzív osztályon kezelik. A négytagú társaságból csak ketten tartózkodtak a helyiségben a támadás idején: egyikük az első, kezén ejtett kardvágást követően a pult mögé menekült, K. Boldizsár viszont megpróbált ellenállni. Őt háromszor szívtájékon szúrták, hasát átvágták, arcát felismerhetetlenségig öszszerugdosták. Állapota életveszélyes.

Mint megtudtuk, a rendőrség által elrendelt nyomozásnak még nincs gyanúsítottja.

Baseballütőkkel és viperákkal támadt egy belvárosi szórakozóhely közönségére egy 15-20 fős társaság vasárnap hajnalban Pécsett. A fiatal férfiak feltehetően bosszút akartak állni valakin, de az illetőt nem találták, helyette a vendégeket bántalmazták. A támadásban egy ember súlyosan, öten könnyebben sérültek. A rendőrség kilenc elkövetőt előállított. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.