Sikkasztással vádolt roma vezető

Ártatlannak tartja magát a sikkasztással vádolt Aba-Horváth István Hajdú-Bihar megyei roma politikus, aki az ellene folytatott ügyészségi nyomozással kapcsolatban úgy fogalmazott: megdöbbentőnek és érthetetlennek tartja az eljárást.

Aba-Horváth István a Hajdú-Bihar megyei közgyűlésben a Fidesz-KDNP-Magosz-frakció képviselője, a debreceni cigány kisebbségi önkormányzat vezetője, a Lungo Drom megyei szervezetének, valamint a Cigány Vezetők Szakmai Egyesületének gazdálkodásért felelős elnöke. A politikus 2006-ban a Fidesz Hajdú-Bihar megyei parlamenti képviselői választási listáján szerepelt.

Aba-Horváth István ellen a debreceni városi ügyészség idén júliusban emelt vádat gazdasági bűncselekmény - sikkasztás és jogosulatlan gazdasági előny megszerzése - miatt. A gyanú szerint a politikus nem a meghatározott célra fordította az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány mintegy 22 millió forintos, a tartósan munka nélküli romák felzárkóztatására szánt vissza nem térítendő támogatását. Az ügyben a közalapítvány tett feljelentése nyomán indult ügyészségi nyomozás.

Az ellene folyó eljárással kapcsolatban Aba-Horváth István tudósítónkhoz közleményt juttatott el, amelyben azt írja: olyan cselekményekkel vádolják, amelyeket nem követett el. Úgy fogalmazott: felháborító az ellene folytatott "hadjárat", minden vádpontban bizonyítani tudja ártatlanságát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.