Tolvajok fosztogatták a roncsvagont

Nagy erőkkel nyomoznak a múlt heti monorierdői vasúti katasztrófa során összeroncsolódott kocsiból ellopott fém alkatrészek eltulajdonítói után, a rendőrök vasárnap is dolgoztak az ügyön - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.

Beluzsárné Belicza Andrea elmondta, hogy a ceglédi vasútállomás egyik vágányán álló roncskocsit még péntekre virradóra fosztották ki. A kocsi a személyvonattal együtt múlt hétfőn rohant bele Monorierdőnél az előtte haladó intercity utolsó kocsijába. A baleset következtében négyen meghaltak, többtucatnyi utas pedig megsérült. Az összeroncsolódott kocsiból a tolvajok 14, színesfémet tartalmazó fűtéscsövet vittek magukkal, ezek összértéke eléri a másfél millió forintot - tette hozzá.

A roncskocsi kifosztása nem befolyásolja a baleset körülményeinek a vizsgálatát, ugyanis a rendőrség által felkért szakértők még a lopás előtt, csütörtökön elvégezték a szükséges felmérést. Most a rendőrök feltérképezik azt a környéken tevékenykedő bűnözői kört, amelyiknek tagjainak köze lehet a színesfémlopáshoz. (MTI)

A ponyvával letakart roncs a ceglédi pályaudvaron
A ponyvával letakart roncs a ceglédi pályaudvaron
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.