Angolt tanít és perére vár a fényevő

Novemberre tűzte ki a Fővárosi Bíróság a fényevőként emlegetett F. László büntetőperét. Az ideiglenes kényszergyógykezelés alatt álló férfi - akit kislánya éheztetése miatt vádoltak meg - szülői felügyeleti jogát a közelmúltban megszüntették.

A rendőrség 2007. május 18-án úgy talált F. Lászlóra óbudai lakásában felesége és kislánya társaságában, hogy gyermekével együtt az éhhalál szélén állt. A 36 éves édesanyán már nem lehetett segíteni. A kislányt kórházban kezelték, majd F. László testvéréhez került. Eleinte rejtély volt, hogy a jól felszerelt lakásban miért nem volt étel. Később kiderült, hogy a férfi úgynevezett fényevő volt. Ők azt vallják: nincs szükségük ételre, mert a fény energiájából táplálkoznak. A tanítás szerint a 21 napos kúra első hetében egyáltalán semmit sem szabad fogyasztani, csak fényt. Akik végigcsinálják a "beavatási folyamatot", állításuk szerint eljutnak a halhatatlansághoz.

- Az ügyészség az anya halála kapcsán bizonyítottság hiányában megszüntette a nyomozást F. Lászlóval szemben, mondván, olyan rossz fizikai és lelki állapotban volt, hogy nem ismerhette fel, feleségének baja lehet. Így segíteni sem tudott neki. A kislány vonatkozásában különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete és kiskorú veszélyeztetése miatt emeltek vádat ellene - tájékoztatott Kamarás Péter, F. László védője. Az ügyvéd kitart amellett, hogy a kislány tekintetében sem lehetett volna vádat emelni. Ha ugyanis olyan rossz állapotban volt, aminél fogva képtelen volt érzékelni, hogy mi történik a feleségével, akkor milyen alapon lehetett tőle azt elvárni, hogy a bajt a kislány kapcsán észrevegye?

A 38 éves F. László ideiglenes kényszergyógykezelését tavaly novemberben rendelte el a bíróság arra hivatkozva, hogy a férfi tudathasadásos elmebetegségben szenved. - A Fővárosi Bíróság megelőzve kérésemet, hivatalból megkereste az IMEI-t védencem elmeállapotát illetően, mire azt a választ kapta: F. László elmeállapotában az elmúlt időszakban nem történt változás. Ha a bíróság megállapítja, hogy F. László elmebeteg, nem büntethető. Egyébként életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható lenne vele szemben - mondta Kamarás Péter.

- Védencem kislányát véglegesen testvére családjánál helyezték el, ahol már beilleszkedett. A közelmúltban a bíróság megszüntette F. László szülői felügyeleti jogát. F. Lászlót jelenleg az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kezelik, ahol társainak szűk körben angolt tanít - tájékoztatott Kamarás Péter. A büntetőper novemberben kezdődik a Fővárosi Bíróságon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.