Gyilkos gimnazisták: vége a nyomozásnak

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte a vizsgálatot az osztálytársát megölő két kaposvári gimnazista ügyében. A vizsgálat 2700 oldalas iratanyagát a főkapitányság - vádemelési javaslattal - elküldte a Somogy Megyei Főügyészségnek. Minderről Zsobrák Péter, a főkapitányság szóvivője tájékoztatta tudósítónkat. Mint arról írtunk, május 21-én a Kaposvári Táncsics gimnázium két, 16 éves diákja, K. Mihály és V. Dávid egy tó partján annyira összeverte osztálytársát, Sz. Józsefet, hogy a fiatalember elájult, vízbe esett, és ott megfulladt.

A gyilkosság két gyanúsítottja többször is beismerte tettét, s a bűntényt azzal magyarázták, hogy barátjukkal megromlott a viszonyuk, mivel József rendet-len volt, s nem vett részt italozásaikban. A két előzetes letartóztatásban lévő gimnazistát a rendőrség különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsítja. Várható, hogy a büntetőper még ebben az évben elkezdődik a Somogy Megyei Bíróságon. Az ügyet azért a pécsi rendőrök vizsgálták, mert az egyik gyanúsított apja a kaposvári rendőrségen dolgozott, s emiatt Somogy megye kérte, hogy az ORFK más megyét bízzon a nyomozással.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.