Finkelstein nem vacakolt holmi tudományosan megalapozott dietetikai módszerek kidolgozásával, ő ennél jóval egyszerűbb fogyást serkentő eljáráshoz folyamodott. Kétszáz önkéntesen fogyókúrára jelentkező elhízottat három csoportba osztott. Az első csoportban mindenkinek testsúlyának minden egyes leadott fontjáért (fél kilogrammért) hét dollárt fizetett, a másik harmada még többet, tizennégy dollárt zsebelhetett be egységnyi fogyásért. A fogyózók maradék harmada nem kapott egy vasat sem.
A fogyókúra feltételei és módszerei természetesen mindenkinél egyformák voltak, ezek tényleg megfeleltek a tudományos kísérletek követelményeinek. Három hónap múlva a 14
dollárosok átlagosan 4,7, a hétdollárosok 3, míg az anyagilag nem érdekeltek (érdektelenek) csupán 2 fontot adtak le.

Finkelstein ebből természetesen nem azt a következtetést vonta le, hogy milyen anyagiasok és smucigok a túlsúlyos amerikaiak, hogy már pár dollárért képesek a saját szájuktól megvonni a falatot. Nem foglalkozott ő lélektani és etikai kérdésekkel, csupán arra hívta fel a figyelmet, hogy az anyagi motiváció bejött, és számos amerikai nagyvállalatnak megérné ezt a csekély anyagi ösztönzőt is bevetni alkalmazottai egészségvédelme érdekében.

Megkockáztatom, hogy Magyarországon is megvalósítható egy ilyen típusú fogyókúra. Érdemes például megfontolni, hogy a túlsúlyos gyerekeknél a tiltásnál jobb a jutalmazás, a célprémium. Nyilván játék, és nem forint (dollár), pláne nem csoki formájában...