Szajnai hajókarambol két halottal

Feltehetően a sétahajó kapitánya és segítője a felelős a két halálos áldozatot követelő, szajnai hajókarambolért, amely szombat este történt Párizsban. Egy 12 embert szállító kishajó eddig ismeretlen okból elsüllyedt, ennek okait még vizsgálják. A rendőrség két verziót tart elképzelhetőnek. Az egyik szerint a kishajó először összeütközött egy sétahajóval, majd egy hídoszlopnak csapódva került a víz alá.

A másik feltételezés szerint a kishajó meg akarta előzni a sétahajót, és így ment neki a híd pillérének. A vízi rendőrség és a tűzoltóság egységei azonnal megkezdték a mentést, de egy 45 éves férfit és egy 6 éves kisfiút csak 20 perccel a baleset után tudtak kimenteni a víz alól; ők beszorultak a hajótestbe, eszméletüket vesztették, és a kórházban már nem tudták megmenteni őket. A többiek könnyebb sérülésekkel megúszták a vízi kalandot, a mentők megérkezéséig egy rakparti étteremben ápolták őket.

A kishajót egyébként egy baráti társaság bérelte ki, egyikük esküvőjének a megünneplésére. A hajót a hajnali órákban egy daruval kiemelték a Szajnából. A felelősöket letartóztatták, a hajózási vállalat vezetői nem értik, hogyan történhetett meg a tragédia.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.