A műanyag szaga és a reggeli hajlakk illata olvad egybe az írószerkészítő üzemben. Noha a feltornyozott dobozokban az egyentollakat mind a hölgyek szerelték össze,
a fotó kedvéért boldogan imitálják, van ebben a munkában változatosság. 1967-ben járunk, tizenhat évvel azután, hogy tizennyolc írószer- és töltőtollkészítő kisiparos az államosítás elől menekülve megalakítja az Írószerkészítő Kisipari Termelő Szövetkezetet. Június 30-án, az akkor már Írószer Szövetkezettel történik meg a csoda: a második világháború után ez az első magyar szocialista szövetkezet, amely kooperálhat nyugati céggel. (A Scripto Inc.
Georgia USA írószergyárral, golyóstoll előállítására.) Sőt, alig egy évvel később az iskolákban még teljesen ismeretlen filc- és rostirónok is a termékskálájukat bővítik.

De az idei iskolakezdés fáradalmait kipihenve, az első bepakolásokon és tolltartórend-ellenőrzéseken túlesve nézzük inkább: a hatvanas évek végén mi van a gyerekek sertésbőr táskájában, amely annyira kemény, hogy lehet vele csúszkálni a havas, lejtős utcában. Tanév elején netten csomagolt füzethegy, könyv, amelyről pár hónappal később már szakadozik az indigókék borítás. Nincs kecmec, ez az egyetlen effajta papír, amely kapható a papírboltban. És ne feledjük el párját, a vignettát, amelynek szélén határozottan szalad körbe a piros csík.

Már csak a lukak emlékeztetnek a padokban arra, hogy valaha tintás üvegekbe mártogatták a tollszárat. Ezt váltotta a tintafelszippantós töltőtoll, amely ha kifogy, jöhet újra "a könyékig festékes leszek"-hadművelet. (És akkor még nem beszéltünk arról, mi van, ha ez a lé - lóbálás közben - kifolyik a táskában.) A töltőtollhoz, még a későbbi patronoshoz is, itatós dukál, vagy mint egyes helyeken: bumaga. Ez az egymásra hajtogatott, egyik oldalán fényes
wc-papír, amelyet bizonyos helyeken nemes egyszerűséggel csak szarizdatként ismertek az iskolások. Mikor a töltős helyett befut a golyóstoll, nem kell kidobni, ha kifogy belőle a tinta. Irány az újratöltő, ahol állítólag kiszedik a golyót, és pótolják a folyadékot.

A szimpla tolltartóból nem maradhat ki a fekete ceruza (elsősöknek kétszínű, alkarvastagságú postairón) és az okker színű töltőceruza, valamint a maszatolós, papírszaggató radír. A legnagyobb kincs az olyan szülő, aki tud Csehszlovákiából hozni remek minőségű KOH-I-NOOR radírokat, ceruzákat. Távol még a hetvenes évek vége, amikor a boltokat elárasztja a sokszínű, gyümölcsillatú kínai radír, amelybe az ember legszívesebben beleharapna.

Az írás és a fotó a nol.hu-n
hetente megjelenő Képmentő sorozat egy darabja. A Képmentő a Népszabadság gazdag archívumából válogat. Az e heti képünk Bánhalmi János kollégánk 1967-es munkája, aki egy évvel korábban, 22 évesen került a Népszabadsághoz. Azóta gazdagítja fotóival lapunkat. Az elmúlt évtizedekben készített képeiből 250-et válogatott ki életműalbumába, amely Rendszerek, változások címmel hétfőn jelenik meg.

Tollösszeszerelő