A zöld rendszámos luxusautók titka

Legalább száz "diplomata- útlevelet" bocsátott ki, és zöld színű diplomatarendszámot is adott hírességeknek, bűnözőknek, a Magyarországon egyesületként bejegyzett Szent Ouen és Csillag Lovagrend. A nagymester szabadlábon védekezhet.

Korábban részletesen beszámoltunk egy, az ország 51 takarékszövetkezetét 2002 és 2005 között tízmilliárd forinttal megkárosító, csalásra szakosodott bűnszervezetről. A gyanúsítottak az érdekeltségükbe tartozó 300 cégen keresztül papíron a valódi értékük többszörösére árazott, gyakrabban kizárólag papíron létező, hitelre vásárolt gépeket adtak bérbe másoknak, majd a bérleti szerződést a futamidő egészére várható teljes bevétel 70-80 százalékáért készpénzért eladták különböző takarékszövetkezeteknek. A vevők (kevés kivételtől eltekintve) a bűnszervezet érdekeltségébe tartozó társaságok voltak, s néhány törlesztőrészlet kifizetése után eltűntek.

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) gazdaságvédelmi főosztálya februárban még öt gyanúsított ellen indított eljárást. Mára számuk tizenkettőre emelkedett, közülük öten előzetes letartóztatásban várják a nyomozás befejezését. Trapp Zoltán, az NNI nyomozója tegnap újságírók előtt hangsúlyozta: a nyomozás még nem fejeződött be. Legkevesebb 1300 bérleti szerződést, és az azokhoz tartozó pénzmozgásokat kell még vizsgálniuk.

A takarékszövetkezetek felelősségéről egyelőre nem esik szó. Pedig rendőrségi forrásokból korábban azt lehetett tudni - s ezt Trapp ma sem cáfolja -, hogy egyik-másik takarékszövetkezetben még akkor is vásároltak szerződéseket, amikor már nyilvánvaló volt, hogy az eladó céggel korábban kötött megállapodások százmilliós veszteséget okoznak. Arra is volt példa, hogy az egyik gyanúsítottal még azok után is szerződtek, hogy az már több cég képviseletében több százmilliós adósságot halmozott fel.

- Nem állítottam, hogy nem nőhet a gyanúsítottak száma a nyomozás előrehaladtával, sőt... - jegyezte meg ezzel kapcsolatban Trapp.

A tízmilliárdos kárt okozó csalássorozat egyik gyanúsítottjánál tartott házkutatás során találtak egy zöld színű CD betűkombinációval kezdődő rendszámot. Mivel ilyen rendszámot az EU-ban egyetlen hivatalos szerv sem bocsát ki, a nyomozók az interneten tudakozódtak azok eredete után.

A rendszámokat a Magyarországon egyesületként bejegyzett Szent Ouen és Csillag Lovagrend adta ki, egy kártyaformátumú "forgalmi engedéllyel" együtt, amely azt tanúsítja, hogy az autó tulajdonosa diplomata. Egy a rendőrség által meg nem nevezett nyomdában egy, a lovagrendet támogató kft. legyártatott 400 diplomata-útlevelet. Százat a későbbiekben "személyesítettek". A lovagrend nagymestere, az évek óta Magyarországon élő francia állampolgárságú B. Hamard a nyomozóknak azt mondta: minden lovag tisztában volt azzal, hogy az okmány jogilag nem diplomata-útlevél és nem használható utazásra. Azonban az okmányon angolul és franciául az olvasható: "Diplomata Útlevél", s eddig nem került elő olyan dokumentum, amely azt igazolná, hogy a nagymester által elmondottakat a lovagokkal is közölték volna, s ők tudomásul vették a kioktatást.

Trapp Zoltán hangsúlyozta: létezik néhány lovagrend, amelyeket a világ országai (de legalábbis a többségük) önálló nemzetközi jogalanynak elismernek (ilyen például a Máltai Lovagrend), de a Szent Ouen és Csillag Lovagrend nem tartozik közéjük. Ennek ellenére a már említett tízmilliárdos csalás egyik gyanúsítottja, H. Andrea a lovagrendi útlevelében lévő pecsét tanúsága szerint sikeresen használta az útlevelét az olasz hatóságok előtt.

Az NNI illetékesei az eset kapcsán megfontolandónak tartanák az okmánykészítésre vonatkozó szabályozás szigorítását. Elvileg bárki rendelhet magának fiktív útlevelet, a nyomda nem követ el törvénysértést, ha legyártja az okmányt. Amíg valaki nem használja határátlépésre, önmaga igazolására, vagy például cégalapításra a nem létező ország okmányát, nem követ el bűncselekményt.

A rendőrség a jármű egyedi azonosító jelének megváltoztatása miatt eljárást indít azok ellen, akiknek az autóin zöld diplomatarendszámot talál. Ezzel azonban még nincs vége. Elvileg csalásért is indulhat eljárás, ha kiderül - s számos esetben már kiderült -, hogy a fiktív rendszámú autó tulajdonosa tetemes parkolási díjhátralékot halmozott fel, s ingyen használja az autópályákat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.