Lángolt a British Airways gépe

A Las Vegas-i repülőtéren felszállás előtt kigyulladt a légitársaság Londonba tartó járata. Az utasokat kimentették a gépről. 

172 ember hagyta el az erősen füstölő repülőt a vészhelyzet esetén használatos csúszdákon. Tizennégyen szenvedtek kisebb sérüléseket a 159 utasból és 13 főnyi személyzetből a reptéri hatóságok tájékoztatása szerint, számolt be a Reuters.

„A személyzet biztonságosan kiürítette a repülőgépet, a tüzet pedig gyorsan eloltották a reptér egységei" - mondta a légitársaság szóvivője. 

A Boeing 777-200 bal oldali hajtóműve gyulladt ki a felszállás előtt – közölte Ian Gregor, az Egyesült Államok Szövetségi Repülési Hivatalának szóvivője.

„Kinéztünk az ablakon és az első, amit láttunk, az a füst volt a szárnyhoz közel. Éreztük a szagát. Olyan volt, mint az égett gumi - keserű és nagyon kellemetlen. Ekkor kezdtünk pánikba esni" - emlékszik vissza Jacob Steinberg, a gépen tartózkodó egyik utas.

A tűz miatt több órára lezárták a McCarran reptér négy kifutójából az egyiket. Ez a Las Vegas-i reptér az Egyesült Államok egyik legnagyobbja. Tavaly 40 millió utast szolgált ki - írja a BBC.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.