Láncfűrésszel randalírozott egy férfi Jászfényszarun

Az ötvenéves férfit a jászberényi rendőrök 24 órán belül elfogták. Azzal védekezett, hogy nagyon aggódott, mert 17 éves fia nem ért haza időben.

Az ötvenéves helyi lakos, B. A. ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indított eljárást a rendőrség - írja a police.hu.

A férfi március 29-én éjjel negyed 11 után fiát keresve megjelent egy jászfényszarui ház előtt. Itt elkezdett kiabálni, de mivel senki nem nyitott neki ajtót, beindította a nála lévő benzines láncfűrészt, mellyel megrongálta a kertkaput és bement az udvarra.

Ott a zajra az udvarra kijövő lakóval tovább ordítozott, közben a fűrésszel betörte a ház egyik ablakát, és az udvaron álló személygépkocsi visszapillantó tükrét levágta. A szerszámról a lánc leesett, működésképtelenné vált, ekkor a dühös apa elhagyta a helyszínt.

A rendőrök elfogatóparancsot adtak ki a férfi ellen, akit végül március 30-án 19 órakor fogtak el Jászfényszarun. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. A férfi elismerte tettét és elmondta, nem akart bántani senkit, csak attól tartott, hogy 17 éves gyermeke rossz társaságba keveredik és aggódott, mert a fiú a megbeszélt időre nem ért haza.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.