Lady Gaga ellen tüntettek Manilában is

Újabb akadályok gördültek a botrányhős énekesnő ázsiai koncertkörútja elé. Ezúttal a fülöp-szigeteki fővárosban tüntettek keresztény fiatalok.

Szombaton a Biblemode Youth Philippines keresztény csoport körülbelül 70 tagja vonult Manilában a városháza elé, hogy hangot adjon ellenérzéseinek, bár a szervezők korábban írásban tettek ígéretet arra, hogy semmi erkölcstelen nem lesz a showban. A tüntetők elmondták, főként a dalszövegek sértik erkölcsi értékeiket, különösen a szerintük Jézus Krisztust gúny tárgyává tévő Judas című szerzemény, ezért azt szeretnék, ha a koncert elmaradna – írja a Huffington Post.

"Bár tiszteletben tartjuk a művészi és zenei szabadságot, semmilyen személynek vagy csapatnak nem fogjuk hagyni, hogy megkérdőjelezhető fellépést tartson. Emlékeztettük a szervezőket, hogy semmiféle közízlést sértő meztelenkedés vagy erkölcstelen viselkedés nem lehet része a show-nak" – nyilatkozta a város polgármestere, Antonio Calixto.

A tüntetés vezetője feljelentéssel fenyegetőzik, amennyiben a Judas című dal elhangzik a koncerten, amit illik komolyan venni, ugyanis vallási vagy faji nézeteket sértő tettekért hat hónaptól hat évig terjedő szabadságvesztés jár a többnyire római katolikus vallású országban.

Az énekesnő Born This Way turnéja egyre több ellenállásba ütközik Ázsiában. Nemrégiben Szöulban például kizárták a 18 éven aluliakat Lady Gaga koncertjéről, melyet szintén heves tiltakozások előztek meg, az indonéziai showt pedig a muzulmán vezetők követelésére már le is mondták.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.