Hollywood-i hírességek a mellrák ellen
A Project Five nevű kezdeményezés célja, hogy felhívják az emberek figyelmét a mellrákra. A kampány során öt kisfilmet láthat majd a közönség, amik mindinkább egyedi módon próbálják meg bemutatni a mellrák nőkre és környezetükre gyakorolt hatását.
"Azt akarjuk, hogy az emberek reménnyel és kellő mennyiségű információval álljanak fel a képernyő elől, de persze szórakoztatni is szeretnénk." - mondja Jennifer Aniston a Glamour-nak adott interjújában.
"A rák mindannyiunk életére hatással van, nem számít, hogy lány vagy, anya vagy, nővér vagy-e vagy barát, doktor-e vagy páciens. Ezek a filmek a valóságot ábrázolják."- mondja.
A Jóbarátok sztárja a Mia című kisfilmet rendezte. Egy nőről szól, aki a diagnózist halálos ítéletnek tekinti, és feladja - hogy aztán felfedezze, hogy a gyógyulás útjára lépett.
"Azt szeretnénk, hogy az emberek tudják, nagyon is lehetséges legyőzni a mellrákot." - mondja a színésznő. Úgy gondolja, nem akkor kell elkezdeni aggódni, és élni, amikor megtudja az ember, beteg, és rezeg a léc. "Amikor Mia megtudja, hogy ketyeg az óra, végre kockázatot vállal, és próbálja megvalósítani álmait. Remélhetőleg erre betegség nélkül is képesek a nők."
Demi Moore korábban már találkozott e betegséggel küzdő nőkkel, és mióta befejezte a projectet, a családjában is diagnosztizálták valakinél. Ennek ellenére korábban úgy gondolta, hogy ez a téma valahogy nincs az emberek látókörében, nem nagyon beszélnek róla. "...amolyan 'mindenkivel megtörténhet, de veled biztosan nem fog' érzés lengi körül." - mondja. "A project előtt én sem akartam erre figyelni. De végül felkeltette a figyelmem."
Az énekesnő, Alicia Keys is személyesen érintett a témában, az ő ismertségi köréből is többen küzdöttek ezzel a betegséggel. "Nagyon félelmetes és kemény.". mondja. Keys a Lili című filmet rendezte, melynek főhőse egy független, 35 éves nő, akit betegsége arra késztet, dolgozzon anyjával való kapcsolatán.
A filmeket a kifejezetten nőknek szóló Lifetime csatorna vetíti majd, és ha a híresztelések igazak, akkor már idén láthatók is lesznek a sztárok produkciói.