Kuvaiti embercsempészt fogtak a Keletinél

A rendőrök őrizetbe vettek egy osztrák és egy kuvaiti állampolgárt, akiket embercsempészettel gyanúsítanak - közölte honlapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön.

A közlemény szerint az 51 éves osztrák férfi a főváros X. kerületében, a Ceglédi úton levő áruház parkolójában megállapodott négy szír menekülttel abban, hogy őket autóval fejenként több száz euróért Ausztriába viszi. A rendőrök azonban egy órával később a XI. kerületben, a Nagyszőlős utcában igazoltatták a férfit, majd előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták.

A kuvaiti férfit másfél órával később, a Verseny utcai parkolóban igazoltatták. A gyanú szerint a személygépkocsijával hat szír állampolgárt akart a Keleti pályaudvarról elszállítani. A sofőr autójának átvizsgálása során több száz eurót találtak és foglaltak le a nyomozók. A férfit a rendőrök előállították a kerületi rendőrkapitányságra, majd kihallgatták.

Mindkét gyanúsított esetében a rendőrség előzetes letartóztatást javasol.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.