Kutyának szánt, romlott ételt adott el a szegényeknek

Kutyamenhelynek, elhagyott állatoknak szánt, lejárt szavatosságú élelmiszereket adott el a falujában lakó kispénzű embereknek fogyasztásra egy magát helyi jogvédőnek valló mezőtárkányi férfi.

A férfi egy mezőtárkányi jogvédő szervezet nevében még 2012-ben arra szerződött egy állatvédő alapítvánnyal, hogy a szervezetüknek adományozott, emberi fogyasztásra már alkalmatlan termékeket – húskészítményeket, tejtermékeket, pékárut, gyümölcsöt, valamint gabona- és zöldségféléket – az állatmenhelyre szállítja, az ott tartott kutyák és macskák etetésére.

Ez alapján több magyarországi üzletlánccal is partneri viszonyt létesített, melynek keretében a kereskedelmi egységek – jóhiszeműen – két éven keresztül biztosítottak a számára a boltokban már el nem adható, lejárt szavatosságú élelmiszereket. A férfi ezeket azonban rendszerint nem az alapítványi állatmenhelyre szállította, hanem részben a saját állataival etette fel, részben pedig a lakóhelyén, Mezőtárkány községben, az ott élő szegényeknek – előlük az áru eredetét és minőségét elhallgatva – élelmiszer gyanánt eladta.

Miután a vevők a megvásárolt áruk szaga és állaga alapján észlelték, hogy azok emberi fogyasztásra alkalmatlanok, a termékeket visszavitték ugyan a vádlottnak, de ő ezeket ismét csak romlott élelmiszerekre cserélte ki.

A Füzesabonyi Járási Ügyészség a férfit – három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő – üzletszerűen elkövetett ártalmas közfogyasztási cikkel visszaélés bűntettével vádolja. A Füzesabonyi Járási Ügyészség indítványozta, hogy bíróság a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetést, emellett pénzbüntetést szabjon ki, és határozott időre tiltsa el őt a közügyek gyakorlásától.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.