Kutyákkal sétáltatták Raffaeléket

Előzetes letartóztatásba helyezte 30 napra szombaton délelőtt a Veszprém Városi Bíróság Raffael Sándort és Németh Győzőt, akik alaposan gyanúsíthatók a Cozma-gyilkosságban való részvétellel.

A rendőrség három autóval és kutyás rendőrök biztosítása mellett szállította át a Cozma-gyilkosságban való részvétellel gyanúsított Raffael Sándort és Németh Győzőt a rendőrségi székházból az utca túloldalára, a 30 méternyire lévő bíróság épületébe és vissza, miután elrendelték előzetes letartóztatásukat, tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t. Váradi Piroska arról nem nyilatkozott, hogy a rendőrség konkrétan milyen bűncselekmény elkövetésével gyanúsítja őket.

Raffael Sándor és Sztojka Iván / körözési képek
Raffael Sándor és Sztojka Iván / körözési képek

A rendőrségi szóvivő korábban azt közölte az MTI-vel - s erről többször nyilatkozott a sajtónak a nyomozást vezető alezredes is -, hogy a szemtanúk vallomásai alapján az állapítható meg, hogy Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román válogatott kézilabdázóját az MTI tudósításában R. Sándorként hivatkozott gyanúsított szúrta szíven ( a gyanúsított körözésekor már kiderült, hogy Raffaelről van szó).

Váradi Piroska korábban nyilatkozott arról is, hogy a sárbogárdi Raffaelt és a budapesti Némethet, a február 8-án vasárnap hajnalban Veszprémben elkövetett gyilkosság és súlyos testi sértések két gyanúsítottját, a gyilkosságot követően, másnap, Ausztriában, az A2-es autópályán tartóztatták fel az osztrák rendőrök. Mindkét gyanúsított a múlt héten, pénteken, beleegyező nyilatkozatot tett a grazi bíróságon arra vonatkozóan, hogy a kiadatásukat gyorsított eljárásban foganatosíthassák.

Raffael Sándort és Németh Győzőt pénteken délelőtt adták át az osztrák hatóságok a magyar nyomozóknak, majd szállították őket Veszprémbe, ahol azt követően órákon át tartott a kihallgatásuk.

A veszprémi Patrióta bárban február 8-án hajnalban egy nagyobb társaság szóváltásba keveredett az MKB Veszprém ott szórakozó kézilabdázóival, majd a kirobbant veszekedés során meggyilkolták Marian Cozmát. A bűncselekményben a sporttársa segítségére siető Ivan Pesic kapus, a horvát válogatott tagja életveszélyes sérülést szenvedett (egyik veséjét el kellett távolítani), Zarko Sesum, irányító játékos, a szerb válogatott tagja pedig súlyos szem- és arcsérülésekkel került kórházba. Sesum már korábban, Pesic pénteken hagyhatta el a kórházat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.