Kutyagyilkos háza előtt tüntettek Deteken

Körülbelül ötven állatvédő tartott demonstrációt vasárnap délben a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Deteken az alpolgármester fia ellen, aki egy az internetre felkerült videó tanúsága szerint tavaly nyáron baseballütővel agyonvert egy sérült kölyökkutyát.

Az ügy nyilvánosságra kerülése után Gulyás Erzsébet a Blikknek azt nyilatkozta, fiatalkorú fia csak megrövidítette az állat szenvedéseit, bár  K. István tettének kegyességére többek között rácáfol, hogy a videóban azt kiálltja: Dögölj meg!

A cigány kisebbségi önkormányzat képviselőjeként tevékenykedő Gulyás Erzsébet a Magyar Nemzet hasábjain már elnézést kért a fiú tette miatt, de kijelentette azt is, hogy nem fog lemondani az alpolgármesteri tisztségről, és kiállt mellette a falu polgármestere, Szikora Csaba is.

Több sajtóorgánum azt írta, hogy a faluban többen a cigányság elleni támadásnak veszik az ügyet, mert bár az állatkínzó fiút elítélik, túlzásnak tartják, hogy ezért az egész családot meghurcolják.

A vasárnapi tüntetésen a témát firtató újságírói kérdésekre a demonstráció fő szervezője, Révai Ildikó kijelentette: szó sincs ilyesmiről, az ügy se nem etnikai, se nem politikai indíttatású. A tüntetők azt szeretnék elérni, hogy az alpolgármester állatkínzó fia és az ő szintén fiatalkorú bűntársa letöltendő börtönbüntetést kapjon. A nyomozást az Encsi Rendőrkapitányság folytatja, az ügy szakértői véleményre vár.

Lakatos Attila, a Borsod megyei cigányvajda a Magyar Nemzet Online-nak szombaton azt nyilatkozta, hogy az állatvédők oldalán ő maga is meg fog jelenni 100-150 fővel, ám az Borosd Online megkeresésére vasárnap reggel Lakatos már azt mondta, a félreértések elkerülése érdekében mégsem jelennek meg tömegesen Deteken. Félreértést az okozhatott volna, hogy az MNO szombaton még azt írta, a vajda az alpolgármester mellett akar kiállni, s bár utólag helyreigazítottak, Lakatosék megjelenése a félretájékoztatás miatt konfliktusforrássá vált.

A közel egy órás demonstráció végül atrocitás nélkül zajlott le. Az előre bejelentett rendezvényt a rendőrség biztosította.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.