Ma még marad a tavasz, de hétvégére elromlik az idő

Bár éjjelente még fagyhat, napközben stabilan tíz fok körüli hőmérsékletekre számíthatunk, ma pedig még kellemes és szikrázó napsütésre is.
Kedden is marad a túlnyomóan derült, napos, kellemes kora tavaszi idő, csupán fátyolfelhők jelenhetnek meg az égen. Késő délutántól délkeleten már megnövekedhet a felhőzet. Nem lesz jelentős a légmozgás, délután a legtöbb helyen 12-15 fokot mérhetünk.

Az Időkép előrejelzése szerint holnap egy hidegfront miatt már több felhő lesz felettünk, elsősorban a Dunántúlon, később északon és a Duna-Tisza közén eső, zápor is kialakulhat. A Dunántúlon, majd északkeleten is feltámad az északnyugatira forduló szél. Hajnalban -3, +2, délután 10-15 fokra számíthatunk.

Csütörtökön szeles időre készülhetünk, gyakran lesz felettünk erősen felhős az ég és kisebb eső, zápor is több helyen kialakulhat, a magasabban fekvő területeken hózápor is lehet. Délután 6-11 fokra van kilátás.

Pénteken és szombaton is többször megnövekedhet a felhőzet, és szórványosan kisebb eső, zápor, a magasabban fekvő területeken akár hózápor is kialakulhat. Pénteken még többfelé élénk lesz a szél. Hajnalonként -1, +3, napközben 6-11 fok várható.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.