Kuruzslás gyanúja miatt nyomoz a rendőrség Békésen

Kuruzslás vétség elkövetésének alapos gyanúja miatt nyomozást indított a békési rendőrkapitányság szerdán.

A nyomozást azt követően indították, hogy a város önkormányzata kedden a fogászati kuruzslás veszélyeire hívta fel a lakosság figyelmét, és a közlemény megjelent a sajtóban.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság honlapján olvasható tájékoztatás szerint a békési rendőrkapitánysághoz nem érkezett illegális orvosi tevékenységről szóló bejelentés, de miután a sajtóban a közlemény megjelent, a rendőrség nyomozást indított.

Izsó Gábor, Békés független polgármestere kedden az MTI-nek elmondta: betegek és fogorvosok jelezték az önkormányzat szociális, egészségügyi és ügyrendi bizottságának, hogy olyan emberek végeznek a városban fogorvosi, illetve fogtechnikusi tevékenységet, akiknek ehhez nincs meg a végzettségük, és így erre nem is jogosultak. A kezeléseknél a sterilitás sem biztosított.

A képviselő-testület tárgyalt az engedély nélküli fogászati ellátásról, és arra az elhatározásra jutott, hogy a lakosság egészségének megőrzéséért, a fertőzések és szövődmények megelőzéséért felhívásban tájékoztatja a békésieket a fogászati kuruzslás veszélyeiről - tette hozzá.

A nagykanizsai rendőrség október utolsó napjaiban tájékoztatta az MTI-t, hogy kuruzslás miatt büntetőeljárás indult két ember ellen, aki szakorvosi végzettség nélkül kezelt fogászati betegeket másfél éven át a zalai városban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.