Különös illat terjeng Tihanyban

Szombaton nyitották meg a tihanyi Levendulafesztivált, amelyen koncertek, gyermekprogramok, színházi előadások várják az érdeklődőket, a rendezvény kísérőprogramjai július elejéig tartanak.
V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára a kétnapos rendezvény megnyitóján azt mondta: a fesztivál ösztönzi a turizmust és a mezőgazdaságot, a természetvédelmet pedig az érdeklődés középpontjába helyezi.

Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park igazgatója felidézte, hogy Tihany 1952-ben elsőként vált tájvédelmi körzetté, 1997 óta pedig a Balaton-felvidéki Nemzeti Park része.

Az igazgató elmondta azt is, hogy az 1990-es évektől a nemzeti park szakemberei lelkes helyi lakosokkal összefogva hozták rendbe az Öreg-Levendulást. Tavaly 15 ezer tővel gyarapították a levendulaültetvényt. Tósoki Imre (Fidesz-KDNP), Tihany polgármestere elmondta: az ország elsőként telepített levendulása mára több ezer embert vonz, emellett kedvezően hat a helyi gazdaságra.

Az 1930-as évekre visszanyúló levendulatermesztés a jövőben még nagyobb területet hódít meg, mivel egy helyi vállalkozó újabb ültetvényt telepít a tihanyi bekötőútnál, és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park is bővíteni fogja területeit – fűzte hozzá. Kitért arra is, hogy csatlakozva a Múzeumok éjszakája programhoz szombaton szerzetesi idegenvezetés indul az apátsági látogatóközpontból, és megnyitják az érdeklődők előtt a máskor nem látogatható 18. századi szerzetesi kriptát. Barokk orgonamuzsika csendül fel, és apátsági ételeket és italokat lehet majd kóstolni. Vidám színfoltja a rendezvénynek az Öreg-Levendulásban tett szombati túra, melyet a Balaton-felvidéki Nemzeti Park szakemberei vezetnek. Színpadra lép a Csopak Táncegyüttes, a Zabszalma Együttes és Szabó Balázs Bandája is, az estet utcabál zárja – foglalta össze a polgármester.

Vasárnap magyar népi hangszerekkel ismerkedhetnek az érdeklődők, nordic walking túrán vehetnek részt, valamint lesz kézműves-foglalkozás, és a látogatók megnézhetik a Portéka Színpad vásári komédiáját, a Levendula Házban pedig mesekuckó várja a gyermekeket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.