Különleges nap ez a mai

Idén március 20-ára több jeles nap is esik.

2016-ban március 20-ára esik a tavaszi napéjegyenlőség, vagyis a nappal és az éjszaka egyenlő hosszúságú. Ez a csillagászati tavasz kezdete az északi féltekén, ami azt jelenti, hogy bár egyelőre alig fogjuk érzékelni, de a nappalok hosszabbá válnak, mint az éjszakák.

Ma van Virágvasárnap is, ami a keresztények számára a húsvétot megelőző nagyhét kezdetét jelenti. A hagyomány szerint Jézus ezen a napon vonult be Jeruzsálembe a kereszthalála előtti vasárnapon, a négy evangelista szerint Krisztus útját az emberek tiszteletadásuk jeléül gallyakkal, ruháikkal és pálmaágakkal (a dicsőség szimbóluma) fedték be. Az ünnep neve éppen ezért Dominica palmarum, azaz pálmavasárnap.  Hívják még tiszavasárnapnak és ágvasárnapnak is, a virágvasárnap elnevezés a magyaron kívül a szláv nyelvekben használatos.

Március 20-a a boldogság világnapja is, és száz évvel ezelőtt, 1916-ban ezen a napon Albert Einstein közreadta általános relativitáselméletét.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.